Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 15. vasárnap
Egyéb

Parádésan sikerült Nagy Norbert bemutatkozása a FIA hegyi-Eb-n

Nagyszerűen sikerült Nagy Norbert bemutatkozása a hegyi Európa-bajnokságon. Az FIA által felügyelt sorozathoz a csehországi fordulóban csatlakozott a WTCR-dobogót is megjárt fiatal magyar versenyző, és rögtön a mezőny elején végzett.

Nagy legendás autóval, egy BMW E90-essel indult, amivel korábban Kavecz István (Bongo) versenyzett. 2016 hegyi magyar bajnoka a nagy múltú sternberki pályán kétszáznál is több indulóval együtt rajtolt a számára ismeretlen autóval. A BMW M3 E90-est a verseny előtt csak egy rövid reptéri próbán tesztelte a tavaly a túraautó-világkupában versenyző pilóta, majd a szabadedzés következett, melyen kisebb technikai hiba nehezítette Nagy dolgát. Vasárnapra azonban sikerült megjavítani az autót, amivel egy látványos felfutás után kategóriája ötödik helyén fejezte be a versenyt. A helyezésnél is többet jelentett a magyar versenyző számára, hogy a mezőny egyik nagy öregjénél is gyorsabb volt.

Nagy Norbi BMW M3 E90

A pályaautózás világából érkezve igazán nagy kihívás volt, hogy azonnal gyorsan kell menni egy ismeretlen pályán. Nagyon élveztem a verseny légkörét, igazi nagy álmom vált valóra azzal, hogy itt mentem. Az első napon egy hengerrel kevesebb dolgozott az autóban, ezért nagyjából kétszáz lóerővel kevesebbet teljesített, de a versenyre minden rendben működött. Az utolsó felfutásom ideje majdnem három másodperccel jobb volt a hegyi menőnek számító Felix Pailer idejénél. Hatalmas meglepetés volt, hogy az igazi közönségkedvenc Lancia Delta Integrale előtt végeztem. Nagyon várom, hogy újra autóba üljek!”

A FIA hegyi Európa-bajnokság következő fordulóját június 14-e és 16-a között rendezik a németországi Glasbachrennben.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?