DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Négy autóval indulhat a Roborace kísérleti szezonja

Nagy zsúfoltság valószínleg nem lesz a rajtrácson, viszont még nem is első évadnak, csupán egy szoftver próbaverziójának kell majd tekintenünk a Roborace idén tavasztól induló versenyeit. Lucas di Grassiból húztunk ki néhány új információt.

Végre belátható időtávon belülre került az önvezető autók első igazi, tétre menő versenye. A Roborace ügyvezetője, di Grassi korábban már megerősítette, hogy 2019 tavaszán indul a Season Alpha névre keresztelt első szárnypróbálgatás, és az is véglegessé vált, hogy nem a lapos, pilótafülke nélküli autót fogják használni ehhez, hanem a továbbfejlesztett DevBot modellt, hiszen a gép és az ember megosztják majd a vezetési feladatokat.

DrfgNjDX4AAun-j



„A terv továbbra is az, hogy a táv felén a versenyző, a másik felén a gép vezet majd. Úgy tűnik, nagyjából négy autóval kezdjük az első bajnoki szezont, amely 4-5 versenyből fog állni. Mostanáig négy különböző csapat jelentkezett, teljes mértékben ők lesznek felelősek a versenyzők kiválasztásáért” – kezdte di Grassi, majd arra a kérdésre, hogy inkább egyetemi csapatok vagy nagyobb vállalatok részvételére van kilátás, így folytatta: „Vegyesen lesz mindenféle, az viszont nehezebb feladat, hogy a motorsportban már ismert neveket, nagy gyártókat vonzzunk be. A gyártók még nem látják maguk előtt ezt a jövőképet, bele fog telni néhány évbe az érkezésük, de ne feledjük, hogy a Formula-E is kicsiben, főként privát csapatok részvételével zajlott, és fokozatosan szálltak be a nagy cégek. A Roborace-szel ugyanez a terv.”

Az is újdonság a motorsportban, hogy egy új sorozatnak nem az első szezonját nevezik első szezonnak: di Grassi a különös elnevezéseket az informatikai szektorból kölcsönözte, ezzel is utalva arra, hogy kezdetben még mindenképpen a technológia fejlesztésén, nem pedig a versenyélményen lesz a hangsúly a Roborace-ben.

„Azért neveztük el Alfa-szezonnak, mert egy szoftver kiadása előtt is mindig előbb letesztelik az alfa-, majd pedig a béta-verziót. Ennek jegyében az idei és a következő év tehát még kísérleti szezonok lesznek, és a tényleges első szezon majd 2021-ben indul” – mondta, hozzátéve, hogy már annak a koncepcióját is majdnem teljesen megalkották, ám azt nem akarta megerősíteni, hogy ott is marad-e a versenyző és az autó munkamegosztása.

di_grassi

„Április-május körül rendezzük az első versenyt, és azt elmondhatom, hogy nem mindegyik a Formula-E hétvégéjének keretén belül lesz megtartva” – mondta, egy nevetéssel jelezve, hogy pontosan tudja már a szezonnyitó helyét és idejét, azt viszont egy hivatalos bejelentés keretében fogják majd közölni.

A Robarace mindenesetre hangsúlyozottan nem azért jött létre, hogy kiszorítsa az állásukból az autóversenyzőket, és persze a projekt vezéralakjának, di Grassinak is továbbra is a versenyzés marad az elsődleges feladata. A Formula-E-ben ötödik szezonját is az Audinál kezdi meg a 2016/17-es bajnok, és bár a szezonnyitón csak két pontot szerzett, bizakodóbb, mint tavaly ilyenkor: „Az előző évadban öt versenyt kellett várnom ahhoz, hogy megszerezzem az első pontjaimat, ahhoz képest sokkal jobb formában vagyunk” – mutatott rá a brazil, aki viszont az Audi látványos javulásának köszönhetően azért valahogy mégis az egyéni tabella második helyén zárta a 2017/18-as idényt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: