DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Volentér győzelemmel mutatkozott be a LeMans szériás versenyzésben

A magyar pilóta a legutóbbi teszten nyújtott körrekorder teljesítménye után meghívást kapott a cseh Janík Motorsporttól az elmúlt hétvégén, a Slovakiaringen megrendezett FIA CEZ (Közép Európa Zóna Bajnokság) Endurance versenyére. Ezzel sporttörténelmet írt, hiszen ő az első magyar, aki LMP autóval állhatott rajthoz egy versenyen. A fiatal tehetség korábban csak sprintfutamokon vett részt, így komoly kihívás volt a számára az egyórás megmérettetés.

A versenyzők dolgát a hétvége elejétől nehezítette az óriási hőség - ennek ellenére Balázs már a legelső szabadedzést megnyerte, majd a pénteki időmérőn egyetlen körrel, a hétvége legjobb idejét futva az abszolút pole pozíciót is bezsebelte.

IMG_0060



A másnapi pilótacserés versenyen Volentér rajtolt az LMP3-as autó volánja mögött, a magyar pilóta nagyszerű tempót diktálva az élen tartotta csapatát és megalapozta a győzelmet, majd féltáv után átadta a kormányt társának, a cseh Václáv Janíknak, aki kiegyensúlyozott teljesítményével megőrizte az első helyet.

Balázs érthetően jókedvűen értékelte a sporttörténelmi futamgyőzelmet:

„Fantasztikus hétvége volt! Már csütörtökön látszott, hogy jó a tempónk, de azt is tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Az időmérőn már az első körben megfutottam a hétvége legjobb idejét, amin még tudtam volna tovább is javítani, ha nem hibázok.

IMG_9775

Az igazi mélyvíz viszont csak ezután következett: a megbeszélt stratégia szerint én kezdtem a futamot, ám karrierem során még sosem csináltam repülő rajtot. A mellőlem induló GT3-as autók jóval erősebbek voltak, és a hosszú célegyenesnek köszönhetően ki is jött az erőfölényük, így a start után végül az 5. helyre sikerült besorolnom - de a kategóriában megtartottam a vezető pozíciómat. Ezt követően elkezdtem levadászni az előttem lévő autókat, de nem volt könnyű dolgom, ugyanis nagyon kellett vigyáznom a gumikra, mivel a többiekkel ellentétben mi egyetlen garnitúrával teljesítettük a versenyt.

További nehézség volt, hogy a váltó az iszonyú hőség miatt rakoncátlankodott, így felváltásnál jóval korábban kellett reagálnom. A nagy forgalom, a kisebb kategóriájú autók lekörözése is új élmény volt számomra, akik közül egyik-másik nem mindig vette a lapot, de ez fontos része a hosszútávú versenyzésnek, és úgy gondolom, hogy jól abszolváltam a feladatot.

IMG_0381

Kevéssel féltáv után hajtottuk végre a kötelező kiállást és a pilótacserét, a kategória 1. helyről adtam át Václávnak a kormányt, aki szintén szuper teljesítményt nyújtott, így sikerült megszereznünk a kategória győzelmet, az abszolút értékelésben pedig a 2. helyen végeztünk. 

Rengeteget tanultam ezen a hétvégén, és nagyon élveztem a közös munkát a Janík Motorsporttal. Hogy rögtön a debütálásomon sikerült pole pozíciót és futamgyőzelmet szerezni, csak hab a tortán! A csapat nagyon elégedett volt a teljesítményemmel, így már zajlanak a tárgyalások a következő, Brno-i versenyről. Ezúton is szeretném megköszönni nekik a megterhelő hőségben nyújtott precíz munkájukat, a támogatóimnak pedig hálás vagyok a bizalomért, a lehetőségért és a segítségükért” - vont mérleget a sportoló.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: