DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Red Bull Air Race: Besenyei szerint a szerencsén is sok múlik

Újra itt a Red Bull Air Race: a világ leggyorsabb motorsportjának versenyzői a hétvégén Japánba látogatnak. A pálya mindenki számára újdonság lesz, hiszen az egymilliós nagyváros, Csiba egén most először rendeznek versenyt. A futam nagy kérdése, hogy a sorozat tavalyi bajnoka, Nigel Lamb képes lesz-e felállni abból a pofonból, amelyet az első fordulóban, Abu-Dhabiban kapott, vagy a trónkövetelők újabb csapást mérnek rá.

Idei második versenyhétvégéjüket kezdik meg a világ legjobb műrepülő pilótái. A legjobb helyzetből a tavalyi bronzérmes Paul Bonhomme várja a folytatást, hiszen a brit tökéletes repüléssel győzött a szezonnyitón, míg nagy riválisa, Nigel Lamb mindössze az ötödik helyet szerezte meg. Bonhomme mögött Matt Hall és Pete McLeod végzett, ám gyanítható, hogy Lamb nem hagyja ennyiben, mert fájó emlék számára a sivatagi gyenge teljesítmény. Számos tekintet szegeződik majd a hazai versenyzőre, Yoshihide Muroyára is, aki vadonatúj, Edge 540 V3 gépével igyekszik majd visszakapaszkodni a pódiumra.

besenyei 



Az egyetlen magyar, Besenyei Péter kihozta gépéből a maximumot, hiszen a hátráltató motorhiba ellenére is harcba szállt a Final Fourba kerülésért és végül a hetedik lett. A „keresztapa” – így becézik a világbajnokot a riválisai – bizakodva készül Japánba. „Az idei szabályok szerint nagyon sok múlik a szerencsén, egyetlen apró hiba is megváltoztathatja a végeredményt. Motivált vagyok, mint mindig, készen állunk a folytatásra” – mondta Besenyei Péter.

Steve Jones, a Red Bull Air Race versenyigazgatója szerint a csibai versenypálya meglehetősen nehéznek ígérkezik. „Az új pálya teljesen egyedi, ehhez hasonló nem volt még a verseny történetében. Egyrészt mindössze egykörös, és a kapuk között nagyon hosszú egyenesek vannak. A pilótáknak a lehető leghatékonyabban kell repülniük. A másik problémát a gyorsan változó időjárás jelentheti. Csibában a szél nagyon erősen tud fújni, a víz pedig meglehetősen haragos. Azok esélyesek a győzelemre, akik a nehéz időjárási körülmények között is hatékonyan tudnak repülni.”

lamb

A Red Bull Air Race 2015-ös idényében 14 pilóta csatolhatja be magát a pilótaülésbe a legmagasabb kategóriát képező „Mester kurzusban”, míg az „Utánpótlás osztályban” heten mérik össze a tudásukat. Minden kétséget kizáróan ez a világ leggyorsabb motorsportja: a sebesség eléri a 400 km/órát, a versenyzőket pedig 10G nyomás is érheti, miközben megkerülik a 25 méter magasan álló akadályokat. Bár Csiba a technológia fellegvára, egyben gyönyörű helyszín is a Red Bull Air Race számára, nem hiába nevezik a virágok és kertek városának. A versenyzőknek azonban nem lesz idejük arra, hogy a virágokban gyönyörködjenek: ez a hétvége a kerozinszagról és a száguldásról szól. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: