DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
Egyéb

Jorge Lorenzo Ferrarival versenyez

A MotoGP kétszeres világbajnoka 12 órás versenyen vesz részt Abu Dhabiban egy Ferrari 458-cal. Nem ez az első alkalom, hogy négy keréken próbálja ki magát.

A Gulf 12 Hours névre keresztelt versenyt hétvégén a Yas Marina versenypályán tartják, ahol nemrég a Formula-1 szezonzáró futamát is rendezték. Több mint 90 autó küzd meg egymással a két hatórás részletre osztott versenyen: egyik félidőt nappal, a másikat éjjel futják szombat folyamán. Lorenzo csapattársai a Kessel Racing Ferrarijával az olasz Marco Zanuttini, valamint az ausztrál Liam Talbot lesznek – utóbbi feltörekvő versenyző célja az, hogy jövőre az LMP2 kategóriában rajthoz álljon Le Mans-ban.



Bár hároméves kora óta motorokkal versenyez, Jorge Lorenzo nem először kóstol bele a négykerekűek világába. Néhány évvel ezelőtt GP2-es autót tesztelt, elindult már a Monza Rally Show-n, 2012-ben pedig a Race of Champions résztvevője volt, ahol többek között Sebastian Vettellel, Romain Grosjeannal és Sebastien Ogier-vel is megmérkőzött. Talán az sem véletlen, hogy pont egy Ferrarit vezet, a szezon során több nagydíjon feltűnt a Scuderia garázsában, és Maranellót is meglátogatta.

Lorenzo idei MotoGP-szezonja nem alakult zökkenőmentesen, míg tavaly az utolsó versenyig küzdött a bajnoki címért Marc Marquez ellen, idén csak az évad második felében talált magára, két versenyt nyert, összetettben pedig a harmadik lett, Valentino Rossi mögött. Legutóbb 2008-ban állt ilyen alacsonyan a pontversenyben (akkor negyedik helyen zárt). Jövőre a Movistar Yamaha versenyzője marad Rossi oldalán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: