mclaren
Alonso: Nem számít az eredmény, fejlődünk
A spanyol pilóta az utolsó sorból várhatja az F1-es Osztrák Nagydíj rajtját, de úgy véli, hogy a büntetések miatt teljesen mindegy, honnan indulnának - különben is, a McLaren folyamatosan fejlődik.
részletekAz FIA majdnem letiltotta a McLaren új orrát
Nem múlott sokon, hogy a csapat nem vethette be fejlesztését az F1-es osztrák versenyen. Egy halom papírt kellett bemutatniuk az FIA-nak, mire engedélyt kaptak.
részletekBüntetések sora: Alonso már 25-nél jár!
Legalább 27 fős F1-es mezőnyre lenne szükség, hogy Fernando Alonso egy szombati pole-pozíció esetén ne az utolsó helyről kezdje meg a vasárnapi Osztrák Nagydíjat. De hát a pole veszélye sem fenyegeti…
részletekButton: Remélem, Alonso gyorsabb lesz nálam
Nem ez Button egyetlen kívánsága: azt is szeretné, ha motort cserélnének autójában, ezáltal pedig megbüntetnék őt az F1-es Osztrák Nagydíjon. Persze jó okkal bízik ezekben.
részletekRetro – A legviccesebb „előzés” a Ferraritól
1989-ben ezen a napon rendezték minden idők egyik legkaotikusabb F1-es versenyét, azt a Kanadai Nagydíjat, amely a Ferrari bohózatba illő jelenetével indult, és Senna drámájával zárult.
részletekHúszhelyes rajtbüntetést kaphat Alonso
Az ítélet azt jelentené, hogy nemcsak utolsó helyre sorolnák hátra, hanem a versenyen is biztosan le kellene szolgálnia valamennyi időbüntetést. A McLaren új aero-csomagját csak a spanyol F1-es kapja meg.
részletekA McLaren és Honda is tagad
A közelmúltban érdekes felvetés merült fel azt illetően, lehet-e már jövőre második F1-es csapata a Hondának: a szóbeszéd a Manort nevezte meg befutónak. A csapat és motorszállító is tagadja a híreket.
részletekButton: Fejlődés van, eredmény nincsen
A McLaren brit F1-ese emlékeztetett rá, a gyatra eredmények nem tükrözik azt, mekkora erőfeszítéseket tesz meg a csapat. Ausztriában újra előrelépéseket vár – de helyezésben vélhetően ebből sem látunk sokat.
részletekMcLaren: Reméljük, hogy tudjuk, mit csinálunk
A csapatnál azt állítják, nincs rajtuk extra nyomás az eredmények hiánya miatt, a Hondánál pedig azt, hogy emiatt sem kell sokáig aggódni, hiszen már idén elérik teljesítményük csúcsát.
részletekAlonso és Button ebben nem ért egyet
A kétszeres F1-es világbajnok spanyol szerint a McLarennek a vártnál gyengébb szezonkezdés után mostantól inkább a jövő évi autó fejlesztésére kéne fordítania minden energiáját, ám csapattársa másképp látja ezt.
részletekNem a motor a Honda legnagyobb problémája
A japán óriásvállalattal társuló McLaren idén számos kiesést szenvedett már el a Hondára visszavezethető meghibásodások miatt – az F1-es konstrukció gyenge pontja mégsem a V6-os motor, mint azt sokan gondolják.
részletekButtont még mindig lázba hozza az F1
A mezőny legtapasztaltabb pilótája sokféle autót vezetett már, de továbbra is élvezi a versenyzést, annak ellenére, hogy a modern F1-es autók közelébe sem érnek a tíz évvel ezelőttieknek.
részletek