DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Karrierem legjobb suzukai köre volt

Fernando Alonso, a McLaren versenyzője szerint a csapat számára szombaton a 14. hely volt a maximum, ezt pedig úgy érte el, hogy élete legjobb formáját hozta a Japán Nagydíj helyszínén, Suzukában.

Alonso már a hétvége előtt sem számított arra, hogy a McLaren Japánban kiemelkedő teljesítményt fog nyújtani, ennek ellenére azonban mindent megtesznek majd azért, hogy megörvendeztessék a Honda hazai szurkolóit. A spanyol elmondta, mindent beleadott az időmérőn, hogy a lehető legjobb eredményt érje el: „Valószínűleg ez volt karrierem legjobb köre, amelyet Suzukában teljesítettem. Fel tudnék tenni még száz gumit és ismételgethetném a kört, akkor sem lenne jobb az időeredményem.”

 Alonso



Pénteken volt 10 éve, hogy a spanyol megszerezte első világbajnoki címét – a kérdésre, hogy lesz-e harmadik, a McLaren versenyzője így válaszolt: „Mindenki keményen dolgozik azon, hogy javuljon a helyzetünk. Nem az van, hogy hátradőlünk és ne próbálnánk meg mindent. De nem lesz valami mágikus megoldás egyik versenyről a másikra. Számszerűsítenünk kell, hogy mennyit tudunk egy év alatt javulni. Úgy gondolom, 2.1 másodperccel vagyunk lemaradva, ami nagyon nagy hátrány, és megpróbáljuk ezt egy tél alatt ledolgozni. De ha ez nem sikerül, akkor talán még egy évet kell várnunk.”

A versennyel kapcsolatban Alonso elmondta, hogy van elképzelésük arról, hogy hol fognak harcolni, ám biztosak benne, hogy nehéz vasárnapnak néznek elébe: „Kemény lesz. Már az első körökben hátrafelé kell majd néznünk, a futamon pedig a Sauberrel kell majd harcolnunk. Megpróbáljuk a legjobbat nyújtani és egy kis csodával pontot is szerezhetünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: