mclaren
Kivel ragadna be szívesen egy liftbe Alonso?
A McLaren-Honda kétszeres világbajnoka a twitteren kérte arra a rajongóit, hogy tegyenek fel neki kérdéseket: a spanyol F1-es pilótának a legkülönbözőbb témakörökből kellett válaszokat adnia.
részletekAlonso erős szezonzárást vár a McLarentől
A spanyol klasszisa úgy gondolja, hogy az elkövetkező versenyhétvégéken csapata már a negyedik legjobb lehet a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari istállója mögött.
részletekVandoorne-nak rögtön teljesítenie kell
Jenson Button szerint a belga F1-es pilóta sok dolgot elért már eddig, de ezt minden McLaren-pilóta elmondhatta magáról - ha nem teljesít az első évben, annak következményei lehetnek.
részletekVandoorne: Ez volt az utolsó esélyem az F1-be jutni
Kissé furcsán hangzik az egyik legnagyobb formulaautós tehetség szájából, de McLaren jövő évi F1-ese tartott attól, hogy az ő pályafutása is elkallódhat, miután az elmúlt években nem sikerült bekerülnie.
részletekAz újonc nem tart Button visszatérésétől
Ha szükség van rá, a 2009-es világbajnok egy szezon kihagyás után visszaülhet a McLarenbe. Stoffel Vandoorne-t különösen nem aggasztja a brit szerződéses opciója.
részletekKibővíti részlegeit a Honda - mire készülnek?
Lassan két éve, hogy a Honda visszatért a Formula-1 körforgásába, eddig azonban elutasították annak lehetőségét, hogy a McLarenen kívül másnak is motort szállítsanak. Változás közeleg?
részletekBoullier: Vandoorne a legjobbak között lehet
Eric Boullier úgy véli, hogy Stoffel Vandoorne, a McLaren jelenlegi tartalékpilótája már most készen állna ismét beugrani bármelyik pilótája helyére, és a tanulóéve után erős versenyzővé válhat.
részletekA McLaren már tagadja is az Apple-híreket
A sajtóban megjelent, a csapat felvásárlásának lehetőségéről szóló hírek messzebb esnek a valóságtól, mint az alma a fájától. Akár ez is állhatna a csapat közleményében, de ennél jóval nyersebben fogalmaztak.
részletekAz Apple felvásárolhatja a McLarent
Egy meglepő, és egyben nagy horderejű hír látott napvilágot a brit sajtóban, miszerint a világ egyik legnagyobb informatikai cége a legendás brit autógyártóval és versenycsapattal folytat tárgyalásokat.
részletekRetro – Hamilton először F1-es teszten
2006-ban ezen a napon egy 21 éves, szűk körben ismert pilóta első hivatalos F1-es tesztjét teljesítette a McLaren csapattal. Lewis Hamilton rövidesen megkapta az ülést, azóta pedig a sportág talán legismertebb képviselőjévé és többszörös bajnokká vált.
részletekAlonso: Csak az utolsó lépést kell megtennünk
A McLaren-Honda kétszeres F1-es világbajnoka szerint tavaly túl nagyok voltak a remények, de az idei fejlődés extra motivációt ad mindenki számára a csapaton belül.
részletekRetro – Félelem, szerencse és gátak nélkül
Ma ünnepli születésnapját az F1-es pilóta, akit éppúgy lehetett imádni, mint gyűlölni, de akiről senki nem vitathatja, hogy szélvészgyors volt, de ő maga is tehet róla, hogy nem vitte sokkal többre a cirkuszban.
részletek