DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

mclaren

Sainz: Mindig is McLaren-szurkoló voltam

Az új McLaren-pilóta szerint egy álma vált valóra azzal, hogy a wokingiak F1-es versenyzője lehet, az pedig még különlegesebbé teszi számára ezt, hogy Fernando Alonso helyét veheti át.

részletek

Hivatalos: Carlos Sainz ül Alonso helyére

A McLaren hivatalosan is bejelentette, amit eddig csak sejtettünk a sajtóinformációk alapján: a Renault-tól a szezon végén távozó Carlos Sainz foglalja el Fernando Alonso helyét Wokingban.

részletek

Briatore: Alonso elvesztette a motivációját

Korábbi csapatfőnöke szerint Fernando Alonso elvesztette lelkesedését a Formula-1 iránt, ezért jelentette be kedden a visszavonulását, de egy nap még talán visszatérhet.

részletek

Monza után jöhet Alonso IndyCar-tesztje

Az F1-ből év végén távozó spanyol heteken belül kipróbálhatja az Andretti autóját. Jövő évi csapatstruktúrájáról is szaporodnak a hírek: többek között arról, hogy hondás csapattársaival szemben ő Chevrolet-motort használna.

részletek

Ricciardo és Alonso utódját is kijelölték?

A szaksajtó szerint a Red Bull és McLaren új versenyzői is megvannak – a pilóták körforgása során túljelentkezés lesz a McLarennél, Vandoorne akár a Saubernél is kiköthet.

részletek

Sajtó: Sainz váltja Alonsót a McLarennél

Sajtóinformációk szerint már megvan, hogy ki foglalja el 2019-ben Fernando Alonso megüresedő helyét a wokingiaknál: honfitársát még a hét folyamán bejelentheti a csapat.

részletek

Az IndyCar a McLaren és Alonso érkezésével is számol

Azok után, hogy Fernando Alonso bejelentette, (egyelőre) ez az utolsó szezonja a Formula-1-ben, sokan a legvalószínűbb forgatókönyvnek az amerikai szerepvállalást tartják. Az IndyCar szerint zajlanak az egyeztetések.

részletek

Alonso üzenetet küldött fiatalkori önmagának

Elérkezett hát a szomorú pillanat, Fernando Alonso 17 versenyzéssel töltött szezon után idén év végén hátat fordít a Formula-1-nek. A spanyol videóüzenetben figyelmezteti múltbéli önmagát, hogy miben lesz része ezen időszak alatt.

részletek

Alonso szívesen visszatérne egy jó McLarenhez

Zak Brown méltatta a visszavonuló kétszeres világbajnokot, aki megjegyezte, hogy ha erősebb és jobb lesz a csapat, az számára is tökéletes pillanat lenne az F1-be való visszatérésre.

részletek

Fernando Alonso visszavonul az F1-től - hivatalos

Megtörtént a bejelentés, amire már lehetett számítani: a spanyol pilóta és csapata, a McLaren ma délután bejelentette, hogy Fernando Alonso 2019-ben nem lesz az F1-es mezőny tagja.

részletek

Magnussen először élvezi az F1-et

A Haas az első csapat, amelynél nem érzi helyzetét instabilnak a dán pilóta. Kifejtette, miért nem találta meg számításait korábbi istállóinál, a McLarennel és Renault-nál, ahol csak egy-egy évig versenyzett.

részletek

Alonso: Engem elég nehéz megverni...

A kétszeres F1-es világbajnok megvédte csapattársát, Stoffel Vandoorne-t, aki szerinte sokkal közelebb van hozzá, mint például Kimi Raikkönen volt együtt töltött évükben.

részletek