DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Williams

Strollnak sokat kell még gyúrnia 2017-re

A Williams újdonsült F1-es pilótája, Lance Stroll nyilatkozott arról, hogy mennyire kemény tél áll előtte. A fiatal kanadai szerint sokat kell edzenie ahhoz, hogy bírja az F1 tempóját.

részletek

Utoljára versenyzett az F1-ben Massa és Button

A két visszavonuló pilóta ellentétes búcsúfutamot teljesített, míg Felipe Massa pontokat szerzett, addig Jenson Button nagydíja idő előtt véget ért – ennek ellenére is fantasztikusnak érezte vasárnapját.

részletek

Massa elégedett utolsó időmérőjével

Nem feltétlen lehet elégedett a Williams az Abu Dhabiban elért időmérős eredménnyel, hiszen Massa éppen csak elérte a legjobb tízet, Bottas pedig a tizenegyedik helyről vághat neki a futamnak.

részletek

A Williams beismerte, amit csak kevesen szoktak

Szinte készpénznek vezető, hogy a Williams nem fogja visszaelőzni a Force Indiát az F1-es konstruktőri negyedik helyért Abu Dhabiban, technikai igazgatójuk pedig elmondta, mi lehet lemaradásuk fő oka.

részletek

Massa fantasztikus búcsúban reménykedik

Az F1-es pályafutását lezáró brazil pilóta szerint az autóban próbál majd nem túl sokat gondolni erre, de bízik benne, hogy erős eredménnyel vehet búcsút a száguldó cirkusztól.

részletek

„Példátlan” tesztprogramon van túl Stroll

A Williams 2017-ben debütáló újonca F3-as teendői mellett az idei évet teszteléssel töltötte, amelyet még a gárda helyettes csapavezetője is példa nélkülinek nevezetett.

részletek

Veszélyben a Brazil Nagydíj jövője?

Az év végén visszavonuló Felipe Massa aggódik az F1-es Brazil Nagydíj sorsáért. A Williams pilótája azokat okokat mondta el, amiért nem biztos, hogy benn marad Interlagos a versenynaptárban.

részletek

Massa mérnök-barátja is visszavonulhat

Már-már legendás Rob Smedley és Felipe Massa kapcsolata, a Williams jelenlegi teljesítményért felelős szakembere pedig úgy véli, hamarosan követheti a brazilt a visszavonulás útján.

részletek

Massa: Soha nem felejtem el ezt a napot

Felipe Massa számára nem elképzelése szerint alakult az F1-es Brazil Nagydíj, hiszen kiesett, de hatalmas köszönetet mondott a futam után mindenkinek, aki csak támogatta az elmúlt 15 év során.

részletek

Ez Massa nagy esélye az utolsó dobogóra?

Némi meglepetést hozott Brazil Nagydíj második szabadedzése, mivel a Mercedesek mögött nem a Red Bull, hanem a Williams versenyzői végeztek. Felipe Massának jó hétvégéje lehet hazai közönség előtt.

részletek

Vettel szerint valós veszélyt jelent a Williams

A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint most más programot használtak a grove-iak, mint általában pénteken szoktak, de ettől függetlenül reálisnak tartja a tempójukat.

részletek

Idén nem ülhet be a Williamsbe Stroll

A grove-i F1-es istállónál úgy gondolják, hogy nem lenne sportszerű Massával és Bottasszal szemben, ha ilyen kiélezett helyzetben a fiatal kanadai kapna lehetőséget valamelyik szabadedzésen.

részletek