TCR
Bemutatták a Honda jövő évi TCR versenyautóját
A JAS Motorsport bemutatja vadonatúj Honda Civic Type R TCR modelljét, melyet a túraautó-bajnokság 2018-as szezonjában használhatnak majd vásárlóik.
részletekAz 1. futamon kilökték, a másodikon defektet kapott Tassi
Éllovasként érkezett meg Oscherslebenbe Tassi Attila a TCR nemzetközi túraautó-bajnokságban, de szerzett pont nélkül kénytelen távozni Németországból. A M1RA 18 éves bajnokaspiránsát nem elég, hogy a mezőny legkomolyabb büntetősúlya hátráltatta, az első futamon egyik legnagyobb riválisa kilökte őt, a másodikon pedig defekt akadályozta meg a pontszerzésben.
részletekIdei legrosszabb hétvégéjét zárta Michelisz csapata a TCR-ben
Bár a ballasztsúlyok is megnehezítették Tassi Attila helyzetét, a M1RA magyar pilótája két ütközés miatt egyik versenyét sem fejezte be - de csapattársa sem jutott be a pontszerzők közé.
részletekTassi Attila piszkosul nehéz helyzetbe került Oscherslebenben
Három héttel ezelőtt a Hungaroringen mindkét futamot megnyerte Tassi Attila, és ezzel a M1RA 18 éves versenyzője átvette a vezetést a TCR nemzetközi túraautó-bajnokságban. Teljesítményét egy „potyautasnyi” pluszsúllyal büntették a szabályok, és ez alaposan megfogta a Hondáját a bajnokság hetedik fordulójában az oscherslebeni időmérőn.
részletekAz olasz meló – vegyes érzelmekkel
A múlt hétvégi igazi autósport ünnepen több nehézséggel, problémával kellett szembe néznünk, ennek ellenére sikeresen teljesítettük az első komoly, egy világbajnoki színvonalú versenysorozatban eltöltött versenyhétvégénket! Ráadásul mindezt pont a szeretett Hungaroringen, a fantasztikus magyar szurkolók előtt, akiknek a szeretetét először közelről megérezni egy külön elképesztő, nagyszerű élmény volt!
részletekTassi: Ez a legjobb módja az ünneplésnek
A M1RA fiatal versenyzője a második futamot is behúzta a Hungaroringen. Attila elárulta, nemrég töltötte be 18. életévét, amit jobb módon nem is ünnepelhetett volna, mint ezzel a kettős győzelemmel.
részletekTCR: Tassi-dupla a Ringen!
Folytatta remekelését a M1RA fiatal magyar pilótája, és a második TCR-futamot is megnyerte a Hungaroring közönsége előtt. Tassi mellé Oriola és Moller állhatott fel a dobogón.
részletekTassi: Michelisz mentette meg a hátsómat
Eddig kellett várnia Tassi Attilának élete első győzelmére, ugyanis hazai közönség előtt autózva Michelisz Norbert kíséretével kettős sikert könyvelt el a M1RA a TCR első futamán.
részletekMichelisz elmondta, szándékosan engedte-e el Tassit
Magyar himnusztól zengett a Hungaroring, a M1RA első győzelme rögtön kettős siker lett: Michelisz Norbi úriemberként viselkedett a rajtnál, de vajon szándékosan hagyta győzni fiatal csapattársát?
részletekTCR: Tassi első győzelme Michelisz előtt
Felrobbanhatott a Hungaroring közönsége, hiszen Tassi Attila és Michelisz Norbert kettős magyar győzelmet aratott a volkswagenes Vernay előtt. A Zengő pilótái nem tudtak pontot szerezni.
részletekA hölgy gyönyörű, csak még kissé makrancos
Kétségkívül a hétvége egyik legmókásabb hírlevelét kaptuk az Alfa Romeo Guliettával versenyző TCR-újonc Jedlóczky Márk csapatától, a JLG Motorsporttól.
részletekEz történt szombaton a Hungaroringen
Ritka az olyan "szériadús" hétvége a magyar pályán, mint a mostani, ezért tekintsünk vissza, hogy mi minden történt szombaton a DTM, a TCR és az F3-as Európa-bajnokság eseményein.
részletek