Symonds
A mérnökök miatt lett túl könnyű a mai F1
Sokan kritizálják az egyre makulátlanabbá váló jelenlegi F1-et a kevés izgalom és a csökkenő kihívások miatt, ám lehet, hogy erről nem is a szabályok tehetnek. A csapatok tudása miatt van könnyebb dolguk a pilótáknak.
részletekHétvégén döntenek a tankolás visszatéréséről
A kezdeti lelkesedés után most úgy tűnik, a csapatok mégsem rajonganak annyira a futamok alatti tankolás tervezett 2017-es visszatéréséért. Ha nem jár megfelelő előnyökkel, Montrealban akár már le is szavazhatják.
részletekIsmét dicséretet kapott Felipe Massa
Habár az elismerés megint csapata részéről jött: Pat Symonds „hihetetlen”-nek nevezte a versenyzőt, és úgy véli, jót tett neki, amikor távozott az Alonso köré épített Ferraritól.
részletek"A Wiliams nem fog 2015-ben versenyt nyerni"
Pat Symonds, a grove-i F1-es csapat technikai főigazgatója szerint ebben az évben nem harcolhatnak az első helyért, de bízik benne, hogy hosszabb távon sikeres lehet az idén visszaeső istálló.
részletekA dinoszauruszokról vitáznak a csapatok
Pár hete a Force India vezetőségétől olyan vélemény érkezett, miszerint be kellene tiltani az F1-ben az „elavult” szélcsatornák használatát. A rivális technikai vezetők szerint sületlenségeket beszél a csapat.
részletekHogyan kommunikálnak az autók a csapatokkal?
A Formula-1-ben a sebesség nem csak a pályán, hanem a döntéshozásban is nélkülözhetetlen. A csapatoknak azonnal tudniuk kell, ha a versenygépeik összetett rendszereiben valami nem a terv szerint halad, ennek érdekében pedig az autók folyamatos összeköttetésben állnak a bokszutcával. Pat Symonds rávilágít, hogyan is működik ez.
részletekWilliams: Mi is ugyanazt a motort kapjuk
Felipe Massa játszott el a lehetőséggel, hogy talán a Williams nem kap ugyanolyan Mercedes-motort, mint a gyári F1-es csapat. Istállója máris cáfolta, hogy ez lenne a helyzet.
részletekSymonds: Susie Wolff nem tartalékversenyző!
Pat Symonds futam utáni szavaiból úgy tűnik, hogy teljesen kizárt Susie Wolff F1-es bemutatkozása, még abban az esetben is, ha Valtteri Bottas nem tudja majd vállalni a malajziai részvételt.
részletekÍgy kerülne a Williams a Mercedes elé
Sokan – többek között Niki Lauda, a Mercedes elnöke is – úgy vélik, a Williams lehet idén az F1-es világbajnoki címvédő Mercedes legközelebbi kihívója. A nagy kérdés azonban az: mivel kerülhetnek az ezüstnyilak elé?
részletekWilliams: 2015 a megszilárdítás éve lesz
A tavaly nagy áttörést elérő csapat bebetonozná magát az F1-es élmezőnybe. Szintén nagyon fontos, hogy higgyenek benne, idén már versenyeket is tudnak nyerni.
részletekRicciardo: A Mercedes másik dimenzióban van
Az ausztrál már hazai nagydíjának rajtsorrendjét is ismeri. A Red Bull és Williams háza táján sincs túl nagy optimizmus azzal kapcsolatban, hogy befogható-e a címvédő istálló.
részletekUtolérheti-e a Mercedest a Williams?
A grove-i istálló főmérnöke, Pat Symonds szerint igen, bár az Ezüstnyilak előnye jelenleg tetemesnek tűnik. A szakember emellett kiemelte, mely csapatok lesznek a Williams legfőbb F1-es riválisai 2015-ben.
részletek