Stroll
Stroll egyre közelebb a Williams-üléshez
Sajtóhírek szerint a lassan 18. életévébe forduló kanadai pilótának már nem kell sokat várnia arra, hogy őt jelentse be a Williams F1-es csapata, mint Felipe Massa utódját.
részletekSajtó: Leigazolta Massa utódját a Williams
A még mindig fiatalkorú Lance Stroll 20 millió dollárt fizetett ki azért, hogy a világ számos versenypályáján tesztelgessen a Williamsszel: minden jel arra mutat, hogy ő lesz a csapat következő évi F1-ese.
részletekMár érzi a nyomást a Williams szupertehetsége
Lance Stroll szerint egyszerre csak egy dologgal kell foglalkoznia, de természetesen ha van rá lehetősége, akkor szeretne az F1-ben versenyezni - persze ha nem jön össze, a GP2-vel sem lenne gondja.
részletekMég reménykedik a Williams elfelejtett tehetsége
Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a 2014-es szezon GP3-as bajnoka, Alex Lynn egy szép napon lehetőséget kap a Williams-nél, de úgy tűnik, hogy az ifjú Lance Stroll hamarabb bejut az F1-be - a brit a Formula.hu-nak elárulta, hogyan látja most a helyzetét.
részletekKészen áll-e Lance Stroll az F1-re?
Az F3-as Európa-bajnokság összetett első helye felé haladó Lance Stroll Felipe Massa visszavonulásával első számú esélyessé lépett elő a Williamsnél, de alkalmas-e az örökség átvételére?
részletekMár készül az F1-re a Williams-ülés esélyese
A grove-i istálló ígéretet tett, hogy rövidesen bejelenti jövő évi pilótáit – eközben az esélyesként emlegetett Lance Stroll a csapat korábbi autójával kezd tesztelésbe.
részletekŐ érkezhet Button helyett a Williamshez
A brit bejelentése után ismét beindult a találgatás: kit igazol le a grove-i csapat? Sajtóhírek szerint egy F3-ban versenyző, 18 éves, hatalmas pénzbeli háttérrel rendelkező kanadai lehet a befutó.
részletekA Mercedes elájult a 17 éves tehetségtől
A Williams fiatalját még Max Verstappennél is érettebbnek tartja Toto Wolff és az biztos, hogy az F1-ben is nagy jövő elé néz, ha így folytatja - főleg, hogy az anyagiakkal sem áll hadilábon...
részletekVerstappen már 18 évesen példaképnek számít
A Red Bull F1-es pilótája 17 évesen mutatkozott be a száguldó cirkuszban, és már futamon is nyerni tudott, így nagyszerű példát szolgáltathat az alsóbb kategóriákban vitézkedő ifjaknak - többek között az F3-as Európa-bajnokságban listavezető Lance Strollnak.
részletekPilótakeringő: Bottas sárgára válthat
A nyári szünetben az átigazolási időszak is pihen, így ez egy alkalmas pillanat arra, hogy áttekintsük, a Német Nagydíj hétvégéje után hogyan fest a 2017-es pilótapiac legfrissebb állása.
részletekA Williams szabálytalanul segíti védencét?
Érdekes hírek láttak napvilágot az F3-as Európa-bajnokság holland hétvégéjén: állítólag a Williams F1-es istálló tesztpilótája, Lance Stroll csapatának nyújt technikai segítséget, egy illegális alkatrész azonban kizáráshoz vezetett.
részletekHorner védelmébe vette Verstappent
Toto Wolff szerint az ifjú holland pilóta éretlen magatartást mutat a pályán kívül, Verstappen csapatfőnöke viszont sietett cáfolni az osztrák véleményét - persze ki ismerné jobban saját F1-es pilótáját, ha nem ő?
részletek