DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 11. szombat

SpanyolNagydíj

Alonso: Nem engedték, hogy előzzek!

Fernando Alonso, a McLaren F1-es versenyzője nagyon sajnálja, hogy hazai közönsége előtt nem mutathatta meg autója teljesítményét – a csapata ugyanis nem engedte őt előzni.

részletek

Vettel: Kár az elrontott taktikáért

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője utólag már bosszankodik miatta, hogy az F1-es Spanyol Nagydíjon három kiállást teljesített – egyértelműen hátrányba került emiatt ellenfeleihez képest.

részletek

Meglepő: Raikkönen elégedett a 2. hellyel

A finn F1-es pilótának hosszú idő után először nyílt lehetősége a győzelemért harcolni, ám nem tudta átrágni magát a használtabb gumikon is zseniálisan védekező Max Verstappenen.

részletek

Rosberget nem tudták kihozni a sodrából

A német F1-es pilóta ismét jobban rajtolt pole-t megszerző csapattársánál, ezért joggal érzi úgy, hogy ez az ő napja lehetett volna - mindazonáltal nem hibáztatja Lewis Hamilton az első körben történt ütközésért.

részletek

Nem kapnak büntetést a Mercedes-pilóták

Miután a futamot követően a versenybírák megtekintették a felvételeket és meghallgatták az érintetteket, úgy döntöttek, a Mercedes egyik F1-es pilótáját sem szankcionálják balesetük miatt.

részletek

Verstappen: Ezt még most sem hiszem el

Az F1 mától legifjabb futamgyőztese továbbra sem tud napirendre térni Barcelonában aratott győzelme fölött, és elmondta, hogy egyáltalán nem volt ideges a verseny utolsó szakaszában.

részletek

Még Kimi is örül Verstappen győzelmének

Történelmi volt a 2016-os Spanyol Nagydíj dobogója: Max Verstappen minden idők legfiatalabb F1-es futamgyőztesévé vált. A két ferraris a pódiumon gratulált fiatal társának.

részletek

Ilyen nincs: Verstappen nyerte a Spanyol Nagydíjat!

És mégis van. Csodák csak a mesében történnek, meg a 2016-os Spanyol Nagydíjon. A két Mercedes az első körben kiüti egymást, a 18 éves Max Verstappen pedig jobb taktikájával mindenkit maga mögé utasít és győz. Sporttörténelem.

részletek

Lauda: Hamilton jobban hibás, mint Rosberg

A Mercedes csapatelnöke értetlenül áll két pilótájának ütközése előtt, amely következtében néhány kanyar után mindketten az élről estek ki a Spanyol Nagydíjon. Íme Niki Lauda első reakciója.

részletek

Spanyol Nagydíj: A rajtrács

Nem csupán Max Verstappen második soros rajthelye a 14 órakor startoló F1-es verseny különlegessége: a barcelonai futam azon kevesek egyike lesz, amelyek rajtsorrendje megegyezik az időmérő eredményével.

részletek

Hamilton: Én nem vagyok fókuszált?

A Spanyol Nagydíjon szerzett pole-pozíciója okán Lewis Hamilton visszavágott azoknak, akik összeszedettségét rótták fel neki. „Érdekes következtetés egy felnőttől” – fogalmazott az F1-es bajnok.

részletek

Kimi: Ezt bírod kérdezni az időmérő után?

Az F1-es Spanyol Nagydíj kvalifikációjának volt egy érdekes mozzanata Lewis Hamilton és Kimi Raikkönen között, amelynek azonban sem ők, sem a versenyirányítás nem tulajdonított túl nagy jelentőséget.

részletek