SpanyolNagydíj
Retro – Bemutatkozik Barcelona
A jól ismert pálya első F1-es versenyének lapjait eső kavarta meg, Berger sokáig favoritnak tűnt, Schumacher első dobogós helyéért csatázott, a Mansellről és Sennáról készült kép pedig az időszak egyik maradandó fotója lett.
részletekSokára tudjuk meg, mi történt Barcelonában
Tervei szerint még hat-hét évig az F1-ben versenyez majd Lewis Hamilton, aki állítása szerint csak visszavonulását követően hajlandó mindent elmesélni a Spanyol Nagydíj után történtekről.
részletekLorenzo kiakadt Iannonéra
Az összetettbeli első helyét nullázásának köszönhetően elveszítő yamahás rendkívül dühösen nyilatkozott az őt hátulról megtorpedózó olaszról, aki elmondása szerint még elnézést sem kért tőle. A Ducati versenyzője úgy érzi, mindent ugyanúgy csinált, mint a balesetet megelőző körökben.
részletekRetro – A nagydíj, amelyet utólag töröltek
Nem szerepel az évkönyvekben sem, pedig igazán eseménydús volt az 1980-as Spanyol Nagydíj: a fordulatos, hármas ütközést és 16 kiesést hozó F1-es futamot politikai vihar előzte meg és követte.
részletekRetro – Panis élete versenye nem Monaco volt
Olivier Panis nevét hallva elsősorban az 1996-os monacói győzelem juthat eszünkbe, pedig volt egy ennél is sokkal nagyobb versenye az F1-ben, ahol erőből, káosz nélkül is nyerhetett volna, ha Irvine is úgy akarja.
részletek„Lewisnak át kell gondolnia a hozzáállását”
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Mercedesek F1-es Spanyol Nagydíjon történt ütközése után: a korábbi háromszoros vb-első ismét kifejtette véleményét, miszerint a brit felelőtlenül viselkedett.
részletekFormula Junior: Amikor a két Mercedes kiesik...
Kvjat lefokozása, Verstappen előléptetése, a Williams hihetetlen visszaesése, a rajt utáni óriási baleset, és a fiatal holland győzelme. Ebben a cikkben a Spanyol Nagydíj eseményeit írjuk le.
részletekRosberg a csapatot hibáztatja az ütközésért?
A német F1-es állítja, hogy nem ő választott rossz motorüzemmódot a Hamiltonnal való ütközést megelőzően, hanem a Mercedes ronthatott el valamit. Legfőképp azonban már a monacói győzelem foglalkoztatja.
részletek„A régi Nico nem ütközött volna Hamiltonnal”
Habár Niki Lauda, a Mercedes elnöke úgy nyilatkozott, Hamilton a vétkes az F1-es Spanyol Nagydíjon történt ütközés miatt, ma már látja, hogy közvetve Nico Rosberg személyisége is lehet az oka a balesetnek.
részletekVerstappen lett minden - Spanyol Nagydíj statisztikák
Mikor esett ki legutóbb a rajtrács első két helyezettje már az első körben? Hányszor osztozott eddig dobogón a mezőny legidősebb és legfiatalabb versenyzője? Egy halomnyi érdekességgel szolgál a Spanyol Nagydíj statisztikai összefoglalója.
részletekHamilton: Az ütközés nem változtat semmin
A Mercedes háromszoros világbajnoka még nem ült le külön megbeszélni a történteket F1-es csapattársával, Nico Rosberggel, de a brit elmondása szerint nem fognak változtatni a hozzáállásukon.
részletekHorner megmagyarázta Ricciardo taktikáját
Hiába vezette sokáig az F1-es Spanyol Nagydíjat Daniel Ricciardo, az ausztrál tévesnek bizonyuló stratégiájának – és defektjének – köszönhetően csak negyedik lett. A csapatfőnök megvédte a döntésüket.
részletek