SaoPauló-iNagydíj
Bearman parádézott, de a vége nem jött össze
Oliver Bearman az időmérőn ismét kiemelkedő formát mutatott, sorozatban negyedszer került a Q3-ba, és a sprinten látott versenytempó alapján bizakodva tekint a vasárnapi nagydíjra.
részletek„Ennyire hátulról nem tudok sok mindent tenni” – Hamilton
A hétszeres bajnok szerint jó volt az autó beállítása, ám az abroncsok melegedése nehezítette meg az időmérőjét – emiatt rajtolhat vasárnap csak a tizenharmadik helyről.
részletek„Minden trükkösebb volt ma” – Piastri
Megváltoztak a körülményekről péntekről szombatra Brazíliában, így nehezebbé vált az ausztrál dolga – de így is megpróbál majd nyomást helyezni Norrisra vasárnap.
részletekLeclerc: Századokon múlott minden
Charles Leclerc-t a kiesés szele is meglegyintette a Q1-ben, de végül harmadik lett a Sao Pauló-i F1-es időmérőn. A Ferrari pilótája kiemelte, hogy mennyire szoros volt az időmérő, minden századokon múlott.
részletekAntonelli bosszús: „Megint mögötte vagyok!”
Tréfásan bosszankodott a Mercedes F1-es újonca, hogy a sprint után megint kikapott Norristól, de természetesen örül a második rajthelynek Brazíliában.
részletekNorris: Az első próbálkozásom elrontottam, mert rástresszeltem
Nem sikerült zökkenőmentesen megszereznie a Sao Pauló-i Nagydíj pole-pozícióját a britnek elmondása szerint, de visszarázódott a ritmusba – így a vasárnapi futamot is magabiztosan várja.
részletekVerstappen: Nem értem, hogy lehet ilyen rossz
Kellemetlen meglepetés a Sao Pauló-i időmérőn: Max Verstappen már a Q1-ben kiesett, miután tapadáshiányra panaszkodott, miközben Tsunoda is búcsúzott – ilyen 2006 óta nem fordult elő a Red Bullnál.
részletekF1-es Sao Pauló-i Nagydíj – az időmérő végeredménye
Norris-pole Antonelli és Leclerc előtt, Piastri a 4., Verstappen csak a 16. helyen: hozzuk az interlagosi kvalifikáció sorrendjét.
részletekNorris-pole és Verstappen-dráma a brazil F1-es időmérőn
A vb-éllovas rajtelsőséggel folytatta tökéletes hétvégéjét Interlagosban, Antonellit és Leclerc-t előzte az időmérőn. Piastri csak negyedik, Verstappen már a Q1-ben kiesett.
részletekEz volt az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérője
Pár órával a baleseteket hozó sprint után következik a kvalifikáció – vajon Norris folytatja a tökéletes hétvégét? Kövesd velünk élőben az -es Sao Pauló-i Nagydíj időmérőjét!
részletekPiastri: Ostoba és szerencsétlen hiba volt
Oscar Piastri ostoba hibának nevezte kiesését, és a holnapi pontokban bízik, míg csapatfőnöke, Stella szerint ez csak egy epizód volt, és az ausztrál tempója továbbra is megvan.
részletekElégedettek a Mercedesnél, várják az időmérőt
Kimi Antonelli és George Russell is boldogan összegzett a sprintfutam dobogóját követően, hasonló teljesítményben bíznak az esti időmérőre is.
részletek