Rali
A Skoda a nyugati országrészben is jeleskedett
Lassan félidőhöz érkezik az ORB idei mezőnye, miután a 2015. évre tervezett 7 futamból a hétvégén a 3. futam is lezárult. Sőt, azt is egészen nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ez a hétvége mind a mezőny, mind a szurkolók számára fantasztikusan alakult, hiszen mindannyian egy világszínvonalú rajt ceremónián, egy fantasztikus rallye partyn és egy izgalmas versenyen vannak túl.
részletekKazár Miklósék lőtávolon belül maradtak
A Magyar Rallye elmúlt három esztendejének abszolút bajnoka, Kazár Miklós az idei ORB harmadik állomásán, az Iseum Rallye-n is a dobogóra állhatott az abszolút sorrendben. Az ezúttal ismét autót cserélő Maximmun Racing Team pilóta és navigátora, Ferencz Ramón az egri második és a miskolci harmadik helye után ezúttal ismét második lett, ezzel lőtávolon belül maradt a bajnoki címért folytatott küzdelemben.
részletekKrózser: A felkészülés és a tempó jó volt
Sikerült az első két versenyen szerzett tapasztalatokat átültetni az Országos Ralibajnokság harmadik fordulójára az Iseum Ralira, így Krózser Menyhért és Buchholz János a felkészüléssel és a tempóval is elégedettek voltak.
részletekPonttal zárta az Iseum Ralit Turán Frigyes és Zsiros Gábor
„A balszerencsés kezdet után úgy ültünk be reggel a Fiestába, hogy ma mindent megteszünk a jó versenyzésért, ki kell hozni a mai napból a maximumot..."
részletekIfjabb Tóth, Szőke: Újra dobogón!
Murván kockáztatni csak akkor van értelme, ha az ember biztos benne, hogy ki tudja védeni az ebből adódó esetleges vészhelyzeteket.
részletekHercziget Szombathelyen sem tudták elkapni
Herczig Norbert az Iseum Rallyn is győzni tudott, így a Szombathely központú versenyt követően is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot. Herczig mögött Kazár Miklós lett a második, míg ifj. Tóth János begyűjtötte idei második dobogós helyezését is a harmadik helyjel. A Historic Challenge értékelésében Király Gábor nyert Karl Rumplert megelőzve.
részletekKordáék szakaszgyőzelemmel zárták a napot
Továbbra is üldözi a balszerencse Korda Erik és Nyirfás Julianna versenyzését, a Riverside Baja szombati versenynapján egy filléres alkatrész hibája miatt kerültek tetemes hátrányba az élmezőnnyel szemben, Garamvölgyi Zoltán, Szabó Barabara és a Nissan Quashqai pedig az abszolút harmadik helyről kényszerült a verseny feladására.
részletekMurvára mennek a Korda Juniorok
Két aszfaltos verseny után elérkezett az idő, hogy murván is versenybe szálljanak a Korda Racing Rali2-es versenyzői, a laza talajú bemutatkozásra a szombathelyi Iseum Ralin kerülhet sor.
részletekHerczig a Farkas erdő királya
Szombaton három gyorsasági szakasszal vette kezdetét a 2015-ös rali országos bajnokság harmadik futama, az Iseum Rali, ebből kettőt a Farkas erdőben rendeztek. Herczig e két gyorson építette ki előnyét.
részletekMR Racing SE: A féktávok versenye következik
Az évad első murvás versenye következik az ORB mezőnye és természetesen az MR Racing SE párosai számára. A hétvégi Szombathely Ralin öt kettős képviseli csapatunkat.
részletekHodosi: Nagyon sok volt a kérdőjel
A Hodosi Gábor – Holló Barnabás kettős a hét elején még nem igazán tudta megmondani, hogy tudnak-e végül indulni a Szombathely Ralin vagy sem. De tegnap kaptam a jó hírt, hogy úgy néz ki, szombaton megérkezik a Zsiguli a szervizesekkel, ők pedig addig is teljes erőbedobással pályát járnak.
részletekAlakul, de még foghíjas a 2016-os WRC naptár
Jelen pillanatban négy futammal kevesebb világbajnoki helyszínt jelölt ki a FIA a Rali vb 2016-os szezonjára. Az már biztos, hogy a szezon továbbra is Monte-Carlóban kezdődhet, ezen kívül még a svéd verseny időpontja lett tisztázva. A többi megmérettetés pontos beosztására még várnunk kell.
részletek