OlaszNagydíj
Négy verseny, három Russell-pontszerzés: „Ez szürreális”
Négyből háromszor hozott pontokat az elmúlt hetekben a nagydíjhétvége George Russellnek. Ami kezdetben oly nehezen akart összejönni, az hamarosan már nem is lesz meglepetés.
részletekAlonso: Veszélyes sem volt az ütközés
Egyes hangok szerint Lewis Hamilton életét a halo mentette meg Monzában, Fernando Alonso viszont más véleményen van: a silverstone-i ütközést sokkal kockázatosabbnak érezte, az olaszországi versenybalesetnek tartja.
részletek„Ne a falban vagy a felügyelőknél dőljön el a vb”
Ez Ross Brawn, az F1 sportigazgatójának kívánsága Max Verstappen és Lewis Hamilton monzai ütközése után – pedig a szakember sem számít rá, hogy bármelyikük is visszavegyen a továbbiakban.
részletekBinotto: A McLaren 20 lóerővel erősebb
A Ferrari számított rá, hogy az Olasz Nagydíj egyeneseiben könnyen bedarálják őket. A fő konstruktőri riválissal szemben lépéshátrányba kerültek, de fordulhat még a kocka a csapatfőnök szerint.
részletekVerstappen nem ért egyet a büntetéssel
A holland versenyző és csapata, a Red Bull főnöke szerint is versenybaleset volt, ami történt közte és Lewis Hamilton között az F1-es Olasz Nagydíjon, de túl fognak lépni a történteken.
részletekMazepin: Bocsánat, Mick!
Az Olasz Nagydíj sem múlt el Haason belüli csata nélkül, a két versenyző ezúttal azonban nem kapott úgy össze, mint Zandvoortban, ahol még Ralf Schumacher is beszállt az üzengetésbe.
részletekHamilton: Büszke vagyok a felügyelőkre!
Karambollal és kettős kieséssel ért véget Lewis Hamilton és Max Verstappen újabb találkozója a pályán, a holland pedig még egy rajtbüntetést is begyűjtött. Hamilton szerint így igazságos.
részletek„A Red Bull is tudja, hogy Max a hibás”
Újabb ütközés a világbajnoki riválisok között, újabb verbális háború csapataik részvételével. A Mercedes szerint valójában a Red Bull is nekik adna igazat a paddock legújabb vitájában.
részletekMindkét AlphaTauri elvérzett már a rajt előtt
Sem Yuki Tsunoda, sem Pierre Gasly nem tudott odaállni az Olasz Nagydíj rajtrácsára vasárnap, a nagyobb probléma, hogy egyelőre nem is tudják, mi volt pontosan a gond az autókkal.
részletekLeclerc előzékeny volt, Perez nem élt vele
Az Olasz Nagydíj egész hétvégéjén küzdött valamivel (vagy valakivel) Charles Leclerc, és ez alól a futam sem volt kivétel. Végül a negyedik helyen zárt, és megtalálta a pozitívumokat.
részletekHamiltont meglepte, hogy Verstappen csak úgy elsétált
A Mercedes-pilóta csodálkozott, hogy vb-riválisa meg sem nézte, hogy rendben van-e a balesetük után. A hétszeres világbajnok és Toto Wolff is úgy véli, életet mentett vasárnap a halo.
részletekVersenybalesetnek látta az ütközést Ricciardo
Ha valakinek, akkor a Mclaren pilótájának nem igazán kellett törődnie Hamilton és Verstappen ütközésével, miután Daniel Ricciardo hibátlanul teljesített, ám neki is volt véleménye az esetről.
részletek