DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd

Nando

Mennyire reális a McLaren nyolcadik helye?

Akárcsak a szingapúri hétvégét megelőzően, a pénteki edzésnapot követően is pozitívan nyilatkoztak a McLaren versenyzői – továbbra is a pontszerzés a cél vasárnap.

részletek

Alonso: Újabb vb-cím nélkül is büszke leszek

Fernando Alonso szerint csak a csodában bízhatnak azok a versenyzők, akik nem Mercedesben ülnek – a spanyol azonban reméli, karrierje során még küzdhet a bajnoki címért.

részletek

Alonso: Össze kell jönnie a pontszerzésnek

Fernando Alonso szerint a McLarent hétvégén a pontszerzők között láthatjuk – a spanyol bízik benne, hogy az előző versenyeken begyűjtött büntetések most beváltják a hozzájuk fűzött reményeket.

részletek

Massát nem hagyja hidegen Alonso sorsa

Felipe Massa szerint volt csapattársa, Fernando Alonso egyáltalán nem boldog a McLarennél, ennek pedig egyszerűen az az oka, hogy nem tud a korábbi eredményeihez hasonlót produkálni.

részletek

Alonso 21 év után találkozott Ayrton Sennával Barcelonában

Fernando Alonso, a Forma-1-es McLaren-Honda csapat pilótája beülhetett és tehetett pár kört Ayrton Sennának egykor sikereket hozó versenyautójával, az 1988-as McLaren-Honda MP4/4-el.

részletek