Motor
A McLaren elmondta, építenek-e saját motort
Az utóbbi időben komolyan felerősödtek a wokingiak és a Honda szakításáról szóló híresztelések - még az is felmerült, hogy a McLaren olyan tesz, amit eddig még soha, azaz házon belül készített erőforrást fog használni.
részletekThaiföld megállapodhatott a 2018-as MotoGP-futamról
Bár hivatalos bejelentés még nem történt, több külföldi szaklap is arról számolt be a napokban, hogy a Superbike-ban már látott Chang International Circuit bekerül a MotoGP jövő évi versenynaptárába.
részletekNémetország bevételére készül a 220 Volt H-Moto Team
Immár lehullott a függöny minden titokról, így pontosan tudható, hogy a 220 Volt H-Moto Team versenyzői mely bajnokságokban törnek győzelemre a 2017-es szezonban. A fő irány ezúttal Németország, ahol az olyan tapasztalt motorosok, mint Györfi Alen, Gyutai Adrián, Bódis Richárd és a fiatal Kovács Bálint az IDM különböző kategóriáiban áll rajthoz, míg az ifjú tehetségek a magyar-cseh-szlovák kispályás utánpótlás bajnokságban húzzák majd a gázt. Jó hír, miszerint ettől az évtől kezdve a Magyar Suzuki Zrt. stratégiai partnere lett a 220 Volt H-Moto Team-nek.
részletekTörölték a büntetőpontok rendszerét a MotoGP-ben
A Grand Prix Commission katari ülésén úgy határoztak, hogy kiveszik a szankcionálási lehetőségek közül a 2013-ban életre hívott rendszert, mert az egyéb büntetési formák miatt „nincs rá szükség”.
részletekMagyar csapat, női vezetővel a Superbike-ban
Az SSP TEAM Hungary by Pedercini Racing magyar versenyzője Sebestyén Péter idén a SUPERBIKE világbajnokság európai futamain a Supersport kategóriában indul.
részletekRossi: Legalább nyolcan esélyesek a győzelemre
A „Doktor” szerint idén is rendkívül magas színvonalú és kiegyenlített versenyeket láthatunk a MotoGP-ben – ahhoz azonban, hogy ő is esélyes legyen Katarban, előbb a top5-be kellene előre verekednie magát.
részletekKi lesz a világbajnok? - A MotoGP versenyzői szavaztak
Már tényleg csak napok választanak el minket a MotoGP 2017-es szezonjának rajtjától, a Repsol pedig több egykori és jelenlegi motorost megkérdezett arról, kiket várnak év végén az összetett dobogóra.
részletekVége a várakozásnak! – Katarban rajtol a szezon
Elérkezett az a hét, amire a gyorsasági motorsport szerelmesei tavaly november közepe óta vártak: a villanyfényes Katari Nagydíjjal elrajtol a MotoGP 2017-es szezonja – az esti programnak és az időeltolásnak köszönhetően ráadásul főműsoridőben élvezhetjük az eseményeket.
részletekA legfrissebb motorral támad Melbourne-ben a Mercedes
Noha többször is megbízhatósági problémákról cikkeztek, a németek megerősítették, hogy a gyári és az összes partnercsapatuk a legújabb specifikációjú erőforrással érkezik az F1-es Ausztrál Nagydíjra.
részletekH-Moto Team: Egy kislány nagy bravúrja
Nem akármilyen évet hagyott a háta mögött a 220 Volt H-Moto Team egyetlen bajnoki címet szerző versenyzője. A 11 éves Vincze Hanna ugyanis nemcsak a legjobb volt a PW50 Speciál kategóriában, hanem ő lett Cegléd legnépszerűbb sportolója is 2016-ban. Nem véletlen, hogy ezek után kettőzött erővel készül az idei szezon megmérettetéseire.
részletekLehetetlen, hogy a MotoGP visszatérjen Spába
Noha néhány hete felmerült, hogy a legendás belga helyszín újra bekerülne a világbajnokság vérkeringésébe, a Dorna elnöke gyakorlatilag kizárta ennek lehetőségét. Ezpeleta beszélt a dél-kelet-ázsiai és a finnországi pályák helyzetéről is.
részletekMég mindig motorszponzorra vár a Toro Rosso
A Red Bull tavaly TAG Heuerre keresztelte el a Renault-tól kapott erőforrásokat, és hasonlót tervez a Toro Rosso is - azonban eddig még nem sikerült nyélbe ütniük az üzletet.
részletek