DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Felkészült az új kihívásokra a magyar motoros

Szinte minden új lesz az idei szezonban Gyutai Adrián számára. A 26 éves motoros ugyanis 2017-ben a német nyílt nemzetközi bajnokságban, az IDM-ben indul egy Yamaha R6-os nyergében, ráadásul a Dunlopról a Pirelli abroncsaira vált. A felkészülése is az utolsó szakaszba ért, és a május közepén rendezendő nürburgringi szezonnyitó előtt egy utolsó tesztprogram keretein belül jöhet idei versenymotorjának finomhangolása.

Nagyon kemény heteken van túl Gyutai Adrián, aki idén a német nyílt nemzetközi bajnokság, az IDM Superstock 600-as kategóriájában folytatja a pályafutását. A 220 Volt H-Moto Team versenyzője nem akármilyen felkészülést tudhat maga mögött, hiszen kétszer is Spanyolországban edzőtáborozott, míg itthon a Pannoniaringen tesztelhette idei versenygépét, a Yamaha R6-ost, míg mellette rengeteget mehetett edzőmotorjával, egy 250-es Kawasakival, illetve a teljesen felújított krosszmotorjával. Sajnos azonban a felkészülése most sem volt zökkenőmentes, ugyanis egy komoly vírusfertőzés miatt két és fél hétre kidőlt a munkából, ráadásul a betegségének „köszönhetően” hat és fél kilót fogyott. Ám mára már minden rendben van Adriánnal, fizikálisan is utolérte önmagát, és a napokon belül elkészülő versenymotorjával egy utolsó tesztprogramra indul, hogy a Nürburgringen rendezendő szezonnyitóra a lehető legfelkészültebb legyen.

2017-Gyutai Adrián-felkészülés6



„Nagyon várom már az első versenyt, melyet május második felében rendeznek a Nürburgringen. Hatalmas kihívás lesz számomra ez a szezon, hiszen idén már Yamahával versenyzek, ráadásul a motorral együtt a gumi is más lesz, hiszen idéntől Pirellivel megyek. Ha mindez nem lenne elég, akkor ezekhez még hozzájön, hogy valamennyi futamot ismeretlen pályákon kell teljesítenem egy nagyon kemény bajnokságban, ami szintén új lesz a számomra. A hátralévő időszakban még rengeteg munka vár ránk, hiszen napokon belül készen van a versenymotorom, és az utolsó tesztprogramon még többféle beállítást és gumikeveréket ki szeretnék próbálni. Az eddigi felkészülésem remekül zajlott, a spanyol edzőtáboroknak és a pannoniaringi tesztnek köszönhetően rengeteget ülhettem az R6-oson, de sokat mehettem kismotorral, valamint krosszmotorral, így kilométerhiányra nem panaszkodhatok. Jó formában érzem magam, bízom benne, hogy az év második felében már harcban lehetek majd a dobogós helyezésekért” – jelentette ki Gyutai Adrián, a 220 Volt H-Moto Team versenyzője.

2017-Gyutai Adrián-felkészülés3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: