DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

MotoGP

Dovizioso alig várja, hogy az új GP15-öt tesztelje

Tegnap elérkezett a várva várt pillanat, lehullt a lepel a Ducati új versenygépéről, a GP15-ről. Az eseményen természetesen megszólalt Andrea Dovizioso és Andrea Iannone is, a két gyári versenyző, valamint a GP15 megálmodója, Gigi Dall’Igna is. Nyilatkozataikat a csapat hivatalos honlapján olvashatjuk.

részletek

Retro – A guminőtől a mobil wc-n át a csirkejelmezig

Ki más tartozékai és ismertetőjegyei is lehetnének ezek, mint a kilencszeres gyorsasági-motoros világbajnok Valentino Rossiéi. Ő nem csak minden idők egyik legeredményesebb motorversenyzője – sokkal több annál! Születésnapján legőrültebb győzelmi ünnepléseire emlékezünk.

részletek

Rossi: Közelebb kerülhetnek a Ducatik

Jorge Lorenzo és Valentino Rossi is elmondta véleményét arról, mit várnak a Ducatitól idén. Egyelőre mindketten kissé bizonytalanok, de abban egyetértenek, hogy a taljánok közelebb kerülhetnek az élmezőnyhöz.

részletek

A MotoGP-ben lesz a legdögösebb Safety Car

Ez persze egy szubjektív kijelentés, de annyi mindenesetre biztos, hogy a márciusi Genfi Autószalonon leleplezni szánt új BMW M4 Coupé vagány kinézetével és elképesztő teljestményadataival nehéz versenyezni.

részletek

A MotoGP-világbajnok új szerelme

Valentin nap alkalmából a MotoGP kétszeres világbajnoka, Jorge Lorenzo bemutatja nekünk új szerelmét, a LaFerrarit, továbbá egy kis esélylatolgatásba is bocsátkozik az F1 és a MotoGP idei évét illetően.

részletek

A versenyképtelen gyártók 2016-ban is kedvezményeket kaphatnak a MotoGP-ben

A 2016-os év rengeteg változást hoz a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájában, hiszen eltörlik a gyári és Open kategóriák közötti megkülönböztetéseket, s immár mindenkinek egységes ECU szoftvert kell majd használnia. A MotoGP technikai igazgatója szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy a kevésbé versenyképes gyártók számára adott kedvezményeket is eltörölnék.

részletek

Marquezt jelölték a Laureus-díjra

Ismét van egy motorversenyző a Laureus-díj jelöltjei között: a 2014-ben a második királykategóriás vb-címét rekordokkal és meggyőző fölénnyel bezsebelő Marc Marquez is esélyes a sportolók Oscar-díjának is nevezett elismerésre.

részletek

Retro – Érdekességek John Surtees életéről

1934. február 11-én született John Surtees, az egyetlen versenyző, aki két és négy keréken is világbajnok tudott lenni. Születésnapja alkalmából néhány kevésbé ismert tényt gyűjtöttünk össze róla.

részletek

Hivatalos: Silverstone rendezi a 2015-ös és 2016-os Brit Nagydíjat

Hamar megszületett a döntés a Brit Nagydíj helyszínét illetően, miután tegnap kiderült, a Donington Park mégsem tudja vállalni az idei verseny megrendezését. Ahogy az várható volt, Silverstone kapta meg, illetve vissza a jogot.

részletek

Hivatalos: Nem lesz Brit Nagydíj a Donington Parkban

Egyre kuszábbak a szálak a 2015-ös Brit Nagydíj körül. A nyár folyamán már az is meglepő fordulat volt, hogy elvették Silverstone-tól a rendezés jogát, és egy olyan pályának adták, aminek az építkezései el sem kezdődtek. Ők azonban megállapodtak a Donington Park-i vezetőkkel, így egy évre oda térhetett volna vissza a MotoGP mezőnye. Már biztos, hogy ez nem fog megtörténni.

részletek

Sepangi tesztelemzés: Egy körön Marquez, versenytávon Pedrosa volt a legjobb

A múlt héten háromnapos tesztet teljesített a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriája, amely során a címvédő Marc Marquez érte el a legjobb köridőt. Ha azonban az egyes versenyzők hosszabb etapjait is megvizsgáljuk, már korántsem egyértelmű a spanyol fölénye – igaz, ebben a tekintetben pedig repsolos csapattársa, Dani Pedrosa nyújtott kiemelkedőt.

részletek

Biaggi egy versenyen sem akar indulni

Max Biaggi újra motorra ült, hogy segítse az Aprilia Superbike- és MotoGP-projektjét. Gyorsan felmerültek a pletykák, hogy a „Kalóz” visszatérhet egy-két futam erejéig az aktív versenyzéshez is...

részletek