Miami
„Én is ezt tettem volna a helyében” – Leclerc nem neheztel Hamiltonra
Megérti csapattársa rádiózását és taktikáját, ugyanakkor a monacói F1-es jelezte: szerinte többet egyeztethettek volna, mielőtt pozíciót cseréltek.
részletek„A szabályok betűje szerint nem tehetsz ilyet” – Sainz Hamilton manőveréről
A Williams spanyolja ferraris riválisát hibáztatja az F1-es Miami Nagydíj végén történt ütközésükért is. A felügyelők is vizsgálódtak, de nem büntettek.
részletek„Max nem versenyez túl okosan” – Norris
A McLaren pilótája szerint Verstappen a saját versenyét tette tönkre azzal, hogy túl keményen harcolt ellene az F1-es Miami Nagydíjon.
részletek„Mondhattam volna sokkal rosszabbakat is” – Hamilton
Nem fog elnézést kérni azért, mert egy harcos és még mindig ég benne a tűz: a hétszeres világbajnok csak a lassú döntések miatt volt feszült az F1-es Miami Nagydíjon.
részletekStella: Norris elvehette volna a rajt után
Andrea Stella csapatfőnök szerint a McLaren domináns tempót mutatott az F1-es Miami Nagydíjon, és dicsérte mindkét pilótáját a kettős győzelem után.
részletekNorris: Verstappen azt tesz, amit csak akar
Lando Norris szerint az első körös manővernél falba került volna, ha nem vesz vissza – szerinte Verstappen mindent megtehet, amit akar… Vagy csak az interjú kedvéért mondta?
részletekAz F1-es világbajnoki pontversenyek állása a Miami Nagydíj után
Piastri és a McLaren tovább növelte előnyét, a Williamsnek már most több pontja van, mint bármikor az elmúlt években, Stroll még mindig a top10-ben – így állnak az F1-es pontversenyek Miami után.
részletekEz volt az F1-es Miami Nagydíj
Max Verstappen indulhat az élről, mellette Lando Norris, mögöttük Antonelli és Piastri. Az eső fenyeget, izgalmas verseny várható, kövesd velünk élőben az F1-es Miami Nagydíjat!
részletekÍgy áll le az F1-es Miami Nagydíj villámveszély esetén
Az F1-es Miami Nagydíjat villámlás esetén felfüggeszthetik – a versenyirányítás részletes protokollt tett közzé erre a helyzetre.
részletekKülönleges LEGO-parádé az F1-es Miami Nagydíj előtt
A megszokott versenyzői parádé helyett kétszemélyes F1-es LEGO-autókban gurultak végig a pályán a pilóták a Miami Nagydíj előtt – méghozzá csapatuk színeiben.
részletekAz F1-es Miami Nagydíj frissített rajtrácsa
Verstappen idén harmadszor a pole-ban, Norris a második, Antonelli a harmadik rajtkockából kezd, a Williamsek a Ferrarik elől. Ebben a sorrendben indul a futam 22 órakor.
részletekNorrisé a sprint, Verstappené a pole – szombati F1-es hírek és sztorik
Norris sprintet nyert, Verstappen pole-t szerzett, sok volt a büntetés, miközben a Red Bull gyanakvása és Doohan kirohanása is színesítette a nap híreit – ez volt a szombat az F1-ben.
részletek