Mercedes
Exkluzív: Hamilton, Rosberg és a pénzfeldobás
Lewis Hamilton mindent vitt a Monacói Nagydíj szerdai sajtónapján, köszönhetően annak, hogy a Mercedes bejelentette új szerződését, amelynek részleteiről hallgatnak ugyan, a többség szerint viszont pénzügyi tekintetben történelmi kontraktusról van szó. Ebben csak a csapattárs, rivális Nico Rosberg mert nyilvánosan kételkedni…
részletekHivatalos: Hamilton 2018-ig a Mercedesnél
Hosszas huzavona után a Mercedes végre bejelentette, hogy újabb három évvel meghosszabbította világbajnok pilótája, Lewis Hamilton szerződését, aki ennek értelmében 2018-ig biztosan velük marad az F1-ben.
részletekMa jelenthetik be Hamilton hosszabbítását
A megbízható forrásnak számító Autosport lap információi szerint végre felkerült a felek kézjegye Lewis Hamilton Mercedes-szerződésére, hivatalos bejelentés pedig ma várható Monacóban.
részletek„Hamilton és Rosberg utálnak veszíteni”
Változhatnak az erőviszonyok a Mercedesen belül, vélekedik Toto Wolff csapatvezető, aki szerint a tavalyi párharc meg fog ismétlődni az új szezonban. Úgy véli, a Mercedes előnyben lesz az F1-es Monacói Nagydíjon is.
részletekA Mercedes nem írja le a Ferrarit
Toto Wolff szerint a Mercedes erős spanyolországi tempója még nem ok arra, hogy esélytelennek tartsák a Ferrarit az F1-es Monacói Nagydíjon - de azért továbbra is az élen szeretnének maradni.
részletekMercedes: A Honda jobban áll, mint hinnénk
A lassú kezdés ellenére a Honda idővel győztes motorral látja majd el a McLarent, állítja a Mercedes motorrészlegének vezetője - hiszen a megbízhatóságon zsetonok nélkül is javíthatnak.
részletekÍgy süllyesztette el a kínai nő a Mercedes CLS-t
Pedig a német prémium autógyártó aztán tényleg a legmodernebb technológiai vívmányokat is beveti annak érdekében, hogy teljesen „hülyebiztossá” tegye legújabb modelljeit, de erre még ők sem voltak felkészülve.
részletekHamilton, Senna és a szalonnás szendvics
Lewis Hamilton egyre közelebb kerül ahhoz, hogy már idén két fontos mutatóban is utolérje gyerekkori hőse, Ayrton Senna F1-es eredményeit. A britben még nem igazán tudatosult, hogy minek a küszöbén áll.
részletekEgyelőre nem jön az F1-be Wehrlein
A Mercedes tartalékversenyzője, Pascal Wehrlein, aki már felbukkant a Force Indiánál is, az idei szezonban a Német Túraautó Bajnokságra, a DTM-re fordítja figyelmét.
részletekEkkora pénzdíjat kapnak a csapatok 2014-ért
Egyes különbségek megdöbbentők, mint a Ferrari és Mercedes közti 38 millió dolláros szakadék – és nem a szezont uraló németeknek, hanem a mindössze kétszer dobogóra álló olaszoknak jutott több…
részletekRosberg: Nehéz volt megtörni Lewis sorozatát
Nico Rosberg elmondása szerint tudta, hogy a nehéz szezonkezdet után hamarosan jóra fordulnak majd a dolgai. Meglepte, hogy a Mercedes még a tavalyinál is jobban kezdett.
részletekKilencből kilenc győztes - Barcelonai statisztikák
Mikor volt utoljára öt pont nélküli futama a McLarennek, mivel lóg ki a mezőnyből Daniel Ricciardo és ki volt az a spanyol, aki még Carlos Sainznál is eredményesebben kezdett az F1-ben? Kiderül a Spanyol Nagydíj statisztikai érdekességeiből.
részletek