Mercedes
Hakkinen: Bottas világbajnok lehet
A finn kétszeres bajnok „álombeli helyzet”-nek nevezi honfitársa valószínű Mercedeshez igazolását: úgy érzi, Valtteri Bottas a végső győzelemért is harcba szállhat.
részletekNem lepte meg a kezdeti sikertelenség a Mercedes egykori csapatfőnökét
Ross Brawn 2009-ben még bajnoki címet ünnepelhetett a saját nevére vett istállóval, egy évvel később azonban csak negyedik erőnek számítottak a Red Bull, a Ferrari és a McLaren mögött.
részletekBrawn: Nem Wolff és Lauda tette bajnokká a Mercedest
A gárda egykori csapatfőnöke 2013-ban nehezen birkózott meg azzal, amikor „nyakába varrták” egykori kollégáit a brackley-i F1-es istállónál, mely közvetve a távozásához vezetett.
részletek„Bottas készen áll a győzelemre”
Felhívás keringőre? Akár így is felfoghatjuk a finn F1-es pilóta személyi edzőjének nyilatkozatát, miközben még mindig arra várunk, hogy a Mercedes Valtteri Bottast jelentse be Nico Rosberg utódjaként.
részletekRetro - Hamilton tíz legjobb futama
A háromszoros F1-es bajnok január 7-én ünnepli születésnapját, ennek alkalmából pedig visszatekintünk azokra a teljesítményekre, amikor tényleg a legjobbat hozta ki magából.
részletekMennyit ér a győzelem a Mercedes számára?
Ha azt mondjuk sokat, nem túlzunk, ugyanis az F1-es csapat megerősödésén túl a közúti autók eladásában is hasznot hoznak a világbajnoki címek - márpedig a Mercedes köztudottan ezért van a sportágban.
részletekItt a recept a Mercedes-uralom megdöntésére
Az F1 az elmúlt három szezon során Mercedes-fölény alatt nyűglődött, Bernie Ecclestone-nak azonban megvan az ötlete arra, hogyan lehetne jobbá varázsolni a sportágat.
részletekToto Wolff megnevezte kedvenc F1-esét
A Mercedes motorsport-igazgatóját arról kérdezték, hogy nála ki minden idők és ki 2016 legjobb F1-es pilótája - úgy fest, hogy nem tetszett neki Sebastien Vettel mexikói üzenete.
részletekMég fizioterapeutája is meglepődött Rosberg döntésén
Újabb jel, hogy 2016 F1-es világbajnoka senkit sem avatott be döntésébe, amely visszavonulásához vezetett: a német fizioterapeutája is ugyanúgy meglépődött pilótája bejelentésén, mint bárki más.
részletekMegvan a Mercedes-bemutató időpontja és helyszíne
A Ferrarihoz hasonlóan egy versenypályán leplezi le 2017-es konstrukcióját a Mercedes, egy nappal az olasz rivális alakulat előtt. Az autó a W08 nevet kapja meg.
részletekMagyarország legnépszerűbb prémium márkája
„A hivatalos, 2016-os évre vonatkozó, Datahouse által publikált adatok alapján a prémium személyautó kategóriában a Mercedes-Benz Hungária Kft. értékesítette a legtöbb személygépjárművet Magyarországon. A márka összesen 2572 darab személyautót adott el a tavalyi évben, mely 2015-höz képest közel 40 százalékos növekedést jelent.
részletekHamarosan érkezhetnek a bejelentések
Rövidesen kiderülhet, hogyan alakul a sorsa a 2017-es F1-es szezonban Felipe Massának, Valtteri Bottasnak és Pascal Wehrleinnak – a brazil döntését azonban nem mindenki helyesli.
részletek