Mercedes
Bottas: Inkább lennék első, mint második
A győzelmet már megízlelő finn pilóta szívesen ünnepelne a dobogó legfelső fokán – a Mercedes versenyzője azonban rögtön hozzátette, pontosan tisztában van vele, mit diktál a csapatérdek.
részletekLauda javította múltkori nyilatkozatát
A Mercedes F1-es csapatának ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke Monaco után azt mondta, Sebastian Vettel kiesésére van szükség ahhoz, hogy visszatérjenek a vb-csatába - az osztrák most módosított kijelentésén.
részletekMercedes: Tökéletes kombinációnk van
A csillagos alakulat fölényes kettős győzelemmel vágott vissza a monacói vereség után, így nem csoda, ha sportigazgatójuk arcán is széles a mosoly az F1-es Kanadai Nagydíj leintését követően.
részletekHamiltonnal az élen Mercedes 1-2 Kanadában
Lewis Hamilton a 65. pole-pozíciója után a győzelmet is behúzta Kanadában. Mögötte csapattársa, Valtteri Bottas végzett, a dobogó legalsó fokára pedig Daniel Ricciardo ért be.
részletekA Honda továbbra is óriási hátrányban
A számok nem hazudnak, ez a motorsportban is igaz. A McLaren-Honda együttműködés az erőforrás látványos gyengesége miatt szenved. Íme egy újabb bizonyíték, miért nem tudja Alonso felvenni a versenyt a legjobbakkal.
részletekMercedes: Nagyon közel lesz a Ferrari
Toto Wolff küzdelmes futamra számít a Kanadai Nagydíjon. Az osztrák csapatfőnök úgy gondolja, hogy a rivális olasz istállóval kell majd megküzdeniük az első helyért.
részletekVettel: Hamilton jobb volt, de a futamon elkaphatom
Bár a harmadik szabadedzésen a Ferrarik voltak az élen, az időmérőn Lewis Hamilton mindenkit elvert tökéletes körével. Vettel azonban úgy érzi, bőven van esélye a győzelemre a versenyen.
részletekHamilton az első rajtkockánál sokkal többet kapott ma
Vettel lát esélyt a győzelemre, Bottas sem írja le előre a futamot, Hamilton pedig elérzékenyült, mert megkapta Ayrton Senna eredeti bukósisakját, mivel Montrealban beérte a brazil legendát első kockák terén.
részletekWolff: A Ferrari profitált a Pirelli-tesztből
Toto Wolff mondta el véleményét arról, szerinte mi rejlik a legfőbb riválisuk idei sikerei mögött. Az olaszok egyértelműen felnőttek a Mercedes mellé, és néhol még előttük is járnak.
részletekÍgy zajlott a Kanadai Nagydíj időmérő edzése
Így szerezte meg Lewis Hamilton nagy csatában az első rajtkockát Sebastian Vettel előtt.
részletekVettel mindenkit elvert az FP3-ban
A Ferrarik húztak az élre az időmérő előtti utolsó szabadedzésen Montrealban, de szorosan követi őket Hamilton és Verstappen is. A tapadás továbbra is gyenge a pályán.
részletek„Rosberg egy nap visszatérhet az F1-be”
Toto Wolff nem tartja kizártnak, hogy a tavaly visszavonult világbajnok egyszer még visszatér a száguldó cirkuszba versenyzőként. Az osztrák a lehetséges csapatok közül is megemlített egyet.
részletek