Mercedes
Ocont továbbra is támogatja a Mercedes
Egyelőre nagyon bizonytalan a helyzet a Force Indiánál a tulajdonosváltás után. Sokan Lance Stroll érkezését veszik biztosra, így viszont a jelenlegi pilóták közül valakinek mennie kellene.
részletekHamilton nem várta az esőt Spában
Azt azonban nem mondhatni, hogy ne jöttek volna neki jól ezek a bonyolult körülmények, ugyanis a brit klasszis nem talált legyőzőre a Belga Nagydíj időmérőjén, bár Vettel így is közel került hozzá.
részletekHamilton a vízen járt, övé a pole a belga időmérőn!
A szabadedzések közül a Ferrari, bár kis különbséggel, de mindhármat behúzta, így arra lehetett számítani, hogy az időmérőn is jók lesznek. Aztán jött az eső, és borult minden. Hamilton a pole-ban, második soros a Force India.
részletekÍgy zajlott a piros zászlóval is megszakított harmadik belga szabadedzés!
A két pénteki szabadedzést a Ferrari testvériesen leosztotta egymás között, egyet Vettel, egyet Raikkönen zsákolt be. Jó előjelekkel készülhettek a vörösök tehát szombatra, ahol viszont nyilvánvaló volt, mindenki fejlődni fog.
részletekA Mercedes ismét a gumikkal szenved
Erősen nyitotta a Ferrari a Belga Nagydíj első napját, legnagyobb riválisuk, a Mercedes ott van a nyomukban, de ismét nem lehet maradéktalanul elégedett egy visszatérő probléma miatt.
részletekHamilton: Lauda a legnagyobb harcos
Lewis Hamilton erősen szurkol az osztrák legenda felépüléséért, imádkozik is érte. A Mercedes tanácsadója tüdőátültetése után lábadozik, de állapota továbbra sem megnyugtató.
részletekHamilton kétesélyes csatát jósol Spában
A bajnokság éllovasa emellett reméli, a továbbiakban sem fog esni. Bottas kisebb Ferrari-előnyt érzékelt, a finn kizárólag versenybeállításokkal foglalkozott rajtbüntetése miatt.
részletekEz történt a második belga szabadedzésen!
Sokáig tökéletes Ferrari-Mercedes-Ferrari-Mercedes sormintát láthattunki a nyári szünet utáni első F1-es hétvége első szabadedzésén, végül azonban Verstappen odafért a második helyre Vettel mögé. Jöhetett a második gyakorlás.
részletekÍgy zajlott az első belga szabadedzés!
Véget ért az egy hónapos nyári szünet a Formula-1 mezőnyének, amely során jelentős változásokat jelentettek be 2019-re. De még az idei szezonból is vannak hátra versenyek, kezdésnek például a Belga Nagydíj.
részletekVettel bízik az új fejlesztésekben
Véget ért a nyári szünet a száguldó cirkusz mezőnye számára, Belgiumban ismét pályára gurulnak. A Ferrari továbbfejlesztett autóval érkezett, amitől Vettel reméli, tovább gyorsulnak.
részletekVettel és Hamilton is fejlesztett motorral
A Ferrari és a Mercedes is új erőforrással jelentkezik a Belga Nagydíj hétvégéjén, így a világbajnokságért küzdő két nagy rivális közti csata még érdekesebbé válhat a nyári szünet után.
részletekBüntetés közelében a Renault és a Mercedes
Nico Hülkenberg autójába már a Hungaroringen régebbi, használt motorkomponenst volt kénytelen visszaszerelni a Renault, de a McLarennél és a Mercedesnél is közel a rajtbüntetés.
részletek