Mercedes
Hamilton: A csapat azt mondta, újra esni fog
Harmadik helyet mentett a Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton, aki a Mercedes elbaltázott taktikája miatt az utolsó pozícióból zárkózott fel. A brit a csapatra hagyatkozott, mikor nem állt ki a piros zászlót követő felvezető körön.
részletekBottas: Hibáztam, elfogadom a büntetést
Egyáltalán nem magyarázkodott a nagyot hibázó finn: feltette a kezét, elmondta, hogy ez az ő hibája volt, nincs mentség és nem emel szót az öt rajthelyes büntetéssel szemben sem.
részletekWolff: Sose fogjuk megérteni a pfújolást
A Silverstone-ban történtek után most újabb top téma vetődött fel az F1-es médiában. Ezúttal nem a pilóták, hanem a szurkolók hozzáállása került reflektorfénybe, amit a Mercedes érthetetlennek tart.
részletekHamilton: Csak feltüzel a pfújolás
Lewis Hamiltont nem hozta zavarba az interjú közben hallott pfújolás a lelátóról, sőt, inkább erőt merít belőle. Szerinte a lágy gumik nem jelentenek majd előnyt a többiek számára.
részletekHamilton a pole-ban, kettős Mercedes-siker
A hétszeres világbajnok szerezte meg a rajtelsőséget a 36. F1-es Magyar Nagydíjra, Valtteri Bottas révén pedig kisajátította az első sort a címvédő csapat. Max Verstappen harmadik, de más gumin rajtol.
részletekA Williams-főnök szurkol, hogy Russellt leigazolja a Mercedes
Bár szeretnék megtartani 2022-re is, Jost Capito csapatvezető őszintén bízik benne, hogy brit versenyzőjük ajánlatot kap a Mercedestől. Elmondása szerint rengeteg az érdeklődő a helyére.
részletekHamilton megsült, de örül az „első soros” tempónak
A hétszeres világbajnok szerint legalább három kilót fogyott az F1-es Magyar Nagydíj pénteki edzésein a hőség miatt, de Bottasszal együtt bizakodva várják a szombati folytatást.
részletekWolff: Vissza szeretnénk hozni a tiszteletet
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke reméli, hogy csapata közleménye, amelyben a rivális Red Bull kérelmére reagáltak, visszahozhatja a két csapat között a kölcsönös tiszteletet.
részletekElutasították a Red Bull kérelmét, a Mercedes keményen odaszúrt
Az FIA elutasította a Red Bull felülvizsgálati kérelmét, mondván az inkább kreált volt, mintsem tényszerű, majd a Mercedes kemény közleményben reagált a történtekre.
részletekRussell: A nyáron eldől a jövőm
George Russell szerint megszületik a döntés a jövőjét illetően még a nyári szünet alatt, azonban nem biztos, hogy azt be is jelentik még a Belga Nagydíj előtt. A brit közben Q3-as triplázásra készül.
részletekRussell: Mercedes-motoros autót fogok vezetni
„Esélytelennek” nevezte a fiatal brit, hogy a Red Bullnál vezessen jövőre – az viszont, hogy marad-e a Williamsnél vagy fellép a gyári Mercedeshez, leghamarabb a Belga Nagydíjon derülhet ki.
részletekMasi: Nem feszélyeznek a rádióüzenetek
Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi fenntartja álláspontját, miszerint nem zavarja, hogy a csapatok lobbiztak nála saját versenyzőik mellett Max Verstappen és Lewis Hamilton összecsapása után.
részletek