DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton zárta élen a pénteki F1-es napot

Egy körön van némi előnye a Mercedesnek, legalábbis ez látszott Lewis Hamilton tempóján, de a nagyok levesébe Esteban Ocon is beleköpött az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén.

Már naplementében kezdődött el az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzése, miután a körülmények miatt csak tesztjelleggel teljesített első gyakorláson Max Verstappen volt a leggyorsabb a két Mercedes előtt. Délután viszont Hamilton kezdett a leggyorsabban a közepes keverékű gumin, ami azért volt érdekes, mert az első edzésen szinte csak a lágy abroncsokat használták a csapatok – Verstappen válasza szinte tizedre egál volt a brittel, de pályaelhagyás miatt ezt az időt elvették tőle.

Az első akciót aztán alig tíz perc elteltével Valtteri Bottas szolgáltatta, aki alatt elúszott a Mercedes az egyik „nyitottabbá” váló kanyarban és odacsapta az autó jobb hátulját a korlátnak – az eszközön is meglátszott ennek a nyoma és az autót is le kellett ellenőrizni, de nagy szerencséjére baj nélkül túlélte a találkozót a csillagosok technikája. Kevéssel ezt követően Nicholas Latifi már jobban eltalálta a falat, neki meg is sérült a hátsó szárnya.

Hamilton egy óriási körrel sokáig közel egy másodperccel vezetett Verstappen előtt a közepeseken, majd az edzés derekán előkerültek a lágy gumik is, amelyekkel viszont Bottas volt a leggyorsabb: 21 ezreddel megelőzte a két kisebb hibát is elkövető Hamiltont, Verstappen pedig két és fél tizedet kapott a finntől. Azonban Esteban Ocon hamar megmutatta, hogy ezeket még annyira nem kell komolyan venni: az Alpine franciája érthetetlen bravúrral mindenkit lenyomott, lila középső szektorral felugrott az élre és 49 ezrednyi előnnyel megfutotta a legjobb kört. Ugyan a csapat általában már pénteken is feltekeri a motorjait, de ez így is impresszívre sikerült…

Bő húsz perc volt még hátra, amikor Hamilton még jobban rákapcsolt, három és fél tizedet adott Oconnak, négyet Bottasnak, Verstappennek több mint hatot, Sergio Pereznek pedig hetet – tekintélyt parancsoló körrel állt újra az élre a címvédő. A kör további érdekességét az adta, hogy ezt már egy hat kört „megélt” lágy keverékű gumin futotta, majd ezzel nagyjából véget is értek az időmérős szimulációk – újra felkerültek a közepes abroncsok és elindult a versenyre való felkészülés a megtankolt autókkal és a hosszú etapokkal.

Összességében az egykörös tempó tekintetében úgy tűnik, hogy van némi előnye a Mercedesnek, Bottas hátrányában az is benne van, hogy a finn szinte nem is tudott tiszta kört teljesíteni, sok apró, vagy nem is olyan apró hibát vétett - a Red Bull hátránya jelentős, de a Verstappen és Perez közötti kis különbség arra enged következtetni, hogy a hollandban azért lehet ennél több, Ocon bravúrja pedig a nap fő meglepetése. Az Alpine és az AlphaTauri jó formája mindenesetre egyértelmű, a kötelezőt a két Ferrari is hozta a top tízben, a McLaren viszont ezúttal is nagyon messze volt korábbi önmagától.

A csattanó pedig már a kockás zászló után következett: a pályafutása utolsó F1-es hétvégéjét teljesítő Kimi Raikkönen a falnak csapta az Alfa Romeót és bár neki nem lett baja, az autónak annál inkább.

pffff



A második szabadedzés végeredménye:

1. Lewis Hamilton MERCEDES 1:23.691  
2. Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:24.034 +0.343s
3. Valtteri Bottas MERCEDES 1:24.083 +0.392s
4. Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:24.332 +0.641s
5. Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 1:24.400 +0.709s
6. Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:24.495 +0.804s
7. Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 1:24.532 +0.841s
8. Charles Leclerc FERRARI 1:24.557 +0.866s
9. Carlos Sainz FERRARI 1:24.844 +1.153s
10. Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:24.940 +1.249s
11. Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:24.959 +1.268s
12. Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:25.108 +1.417s
13. Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:25.153 +1.462s
14. Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 1:25.195 +1.504s
15. Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 1:25.385 +1.694s
16. Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:25.440 +1.749s
17. George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:25.549 +1.858s
18. Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:25.687 +1.996s
19. Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:25.784 +2.093s
20. Nikita Mazepin HAAS FERRARI 1:26.336 +2.645s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: