DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

McLaren

Mosley bosszúja volt a 2009-es diffúzor-ügy?

Adrian Newey úgy véli, az akkori FIA-elnök, Max Mosley elsősorban a Ferrarit és a McLarent akarta megleckéztetni azzal, hogy 2009-ben legálisnak minősítették az F1-ben a dupla diffúzor használatát.

részletek

„A McLaren nagyot fog előreugrani idén”

A wokingiak korábbi svéd versenyzője szerint a McLaren-Honda jelentős fejlődést fog mutatni 2016-ban – igaz, azt is hozzátette, hogy ezt a tavalyi eredmények függvényében nem lesz nehéz elérni.

részletek

Alonso és Maldonado vezet a Renault-nál?

Fernando Alonso február 1-ig semmit nem közöl majd velünk az F1-et illetően – egyes vélemények szerint elképzelhető, hogy mindez annak tudható be, hogy egyelőre még az útját keresi.

részletek

Magnussen: Dennisnek több tartása lehetett volna

A tartalékpilótaként szolgáló Kevin Magnussent e-mailben rúgta ki a McLaren. A dánt elmondása szerint nem érdeklik a történtek, de mintha egy kis tüske maradt volna benne.

részletek

Button: Másolja le a Honda a Ferrarit

A McLaren pilótája nem hibáztatja az idei nehézségekért a motorszállítót, a Ferrari sikerei pedig optimistává teszik: lehet száz lóerőt is javulni egyetlen F1-es tél alatt.

részletek

A McLaren főnöke szerint újra kell gondolni az F1 költségeit

A McLaren versenyigazgatója úgy látja, hogy az F1 költségeinek teljes reformjára van szükség, mert a jelenlegi helyzet csak a status quót segíti, nem pedig a szorosabb versenyzést.

részletek

Button: Nem túl vicces sereghajtónak lenni

A McLaren F1-es pilótáinak még a vezetési stíluson is változtatni kellett idén: nyomni, ahogy a csövön kifér, hogy ne szakadjanak le a DRS-távolságból a mezőny végétől.

részletek

Japánból is van út az F1-be?

Mármint egy japán szériából, hiszen Stoffel Vandoorne, a McLaren tesztpilótája ott fog felkészülni arra, hogy 2017-ben visszatérjen az F1-be - főnöke szerint jót fog neki tenni a kiruccanás.

részletek

Button már búcsúbulira készült 2014-ben

Kevin Magnussen elmondása szerint hajszálon múlt, hogy Jenson Button a tavalyi év végén nem akasztotta szögre a sisakját, amelyre már a „Viszlát” feliratot is felfestették.

részletek

Honda: Nem volt gond a kommunikációval

A McLaren-Honda 2015-ös küszködését a paddockban terjengő vélemények egy része a két nagyvállalat közötti kulturális különbségekre vezette vissza, Yasuhisa Arai szerint azonban gördülékenyebbek nem is lehettek volna a dolgok.

részletek

McLaren: Minden a legjobb, kivéve az autó és a motor

Eric Boullier szerint a McLaren már átesett a Hondával való együttműködés legnehezebb szakaszán, miközben remek csapatot kovácsoltak össze, amiben már csak két elemet kell tökéletesíteni.

részletek

Nagy F1-es évértékelő – Az év csalódása

Mely pilótáktól és csapatoktól vártunk többet az idei F1-es szezonban annál, amit elértek, kik voltak az év legnagyobb csalódásai? Erre keressük a választ a Formula.hu évértékelőjének mai részében.

részletek