DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

McLaren

McLaren: Több másodpercet fogunk javulni

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier nem csinált mást, csak rátett egy lapáttal F1-es versenyzője hetekkel ezelőtti kommentjére - valóságról van szó, vagy csak a Hondát szeretnék ösztönözni?

részletek

Button: Semmire nem jó az új gumiszabály

Lemondóan beszélt a Pirelli által nagy várakozásokkal bejelentett 2016-os új gumiosztozkodási módszerről Jenson Button, aki szerint így sem fognak eltérni a taktikák a mezőnyben.

részletek

Hamilton: A 2008-as bajnoki év nem volt jó

Lewis Hamilton őszintén nyilatkozott arról, milyenek voltak első évei az F1-ben, s miért érzi úgy, hogy talán az átlagosnál később vált felnőtté – igazi trauma volt számára az első két mclarenes szezon.

részletek

A Red Bull fél, hogy a McLaren mögé esik vissza

Adrian Newey szerint valós félelem a Red Bull számára, hogy 2016-ban az idén látottnál is hátrébb csúszik majd az erősorrendben, elsősorban amiatt, mert továbbra sem vár javulást a motorok terén.

részletek

Mi lett volna, ha egy évet vár a Honda?

A McLaren-Honda szenvedett az újjáélesztett kapcsolat első évében, 2015-ben. Felmerül a kérdés, vajon segíthetett volna-e rajtuk, ha ezt a szezont fejlesztésre fordítják, és csak egy évvel később érkeznek.

részletek

Szám szerint - A 2016-os felhozatal

A 2016-os év pilótafelállása már majdnem teljes. Nézzük meg, hogy a kihirdetett jövő évi összeállításával mely csapat milyen erős felhozatallal dicsekedhet.

részletek

Nem fog változni a Mclaren aero-filozófiája

A Honda motorsport-főnöke úgy véli, hogy az F1-es motorjuk köré épített karosszéria tervezési filozófiája nem fog változni, inkább kifinomultabb lesz - és természetesen sokkal jobb teljesítményben reménykedik.

részletek

Így reagált Dennis Alonso napfürdőzésére

Sokakban felmerült, hogy Ron Dennis talán nem vette a legjobb néven Fernando Alonso magánakcióját, melyet az interlagosi F1-es hétvégén mutatott be – most kiderül, valóban így történt-e.

részletek

2017-ben a nagyok közé törne a rekorder

Ki hitte volna, hogy a GP2 (kis túlzással) létező összes rekordjának megdöntése is kevés lehet ahhoz, hogy valaki szerepet kapjon az F1-ben? Stoffel Vandoorne számára jelenleg ez a keserű valóság.

részletek

Mire vágyik egy kétszeres világbajnok?

Mostanában több különböző nyilatkozatnak is a középpontjába került Fernando Alonso, aki ezúttal részletesen kifejtette, mit szeretne karácsonyra az F1-től – mármint egy működő Honda-motor mellett.

részletek

Dennis: Alonso tudta, mire vállalkozik

A veterán vezérigazgató szerint ha Alonso meglepődött az idei F1-es szezonban, az jogtalanul történt, hiszen tudta, hogy nehéz lesz egyről a kettőre lépnie a McLaren-Hondánál.

részletek

Hakkinen fájdalmat érez, ha a McLarent nézi

Nem lenne szabad egy rossz év után leírni a McLarent, hiszen ez még csak a kezdet, nem pedig a vég a csapat számára - mondja Mika Hakkinen, aki maga is sokat várt a sikerre.

részletek