McLaren
A McLarentől és Renault-tól is tart a Mercedes
Benne van a pakliban Toto Wolff szerint, hogy nem csak ők, a Ferrari és Red Bull harcolnak majd a 2018-as vb-elsőségért – a rajongók már dörzsölhetik tenyerüket az új szezon izgalmai miatt.
részletekGyőzhet-e a McLaren és a Red Bull?
Bőven van hova javulnia az évezred két, nemrég még meghatározó istállójának, mind a McLaren, mind a Red Bull ugyanis alulteljesít ahhoz képest, amik az elvárások lennének.
részletekA McLaren a Honda miatt szponzorokat vesztett
Ugyan a McLarent igen komoly összeggel segítette a Honda, közös három évük alatt, ám elképesztő mennyiségű pénztől estek el a japán gyártó gyengesége miatt, nem találtak támogatót.
részletekNorris már várja, hogy Alonsótól tanulhasson
Elmondása szerint ez volt az elsődleges motiváció számára akkor is, amikor rábólintott a daytonai indulásra. A McLaren ifjú tehetsége jövőre szeretne azonnal bajnoki címet szerezni a Formula-2-ben.
részletekHamilton versenyképes McLarent szeretne
Lewis Hamilton a wokingiaknál kezdte karrierjét, mi több, velük szerezte meg második évében az első világbajnoki címét is. Nem csoda, hogy a brit azt szeretné, ha volt csapata is az élen harcolna.
részletekMcLaren-Honda: A borzalmak éve
Elképesztő mélységekbe süllyedt az utóbbi években a patinás McLaren istálló, az erőforrás rémálomszerűen teljesített. 2018-ra ismét optimistán tekint a csapat, de vajon megváltás lesz a Renault?
részletekSennáról nevezték el a leggyorsabb McLarent
Az eddig P15-ként hivatkozott, 2019-ben érkező hiperautó a csapat legendás pilótájának nevét fogja viselni. 789 lóerő teljesítményre lesz képes, kizárólag a benzinmotorból kisajtolva.
részletekHonda levezette, miért érti meg Alonsót
A japán vállalat alapítójának fia megvédi Fernando Alonsót, szerinte jogosak voltak a kétszeres világbajnok éles kritikái a gyenge és megbízhatatlan erőforrás miatt, de sajnálja a szakítást.
részletekAlonso a Red Bull példáját követné
Az energiaitalos alakulat nem a leggyorsabb autóval rendelkezett a 2017-es szezonban sem, mégis győzelmekért és dobogókért harcoltak. A spanyol szerint ez a McLarennek is lehetséges lesz 2018-tól.
részletekHamilton nem akarja többé Alonsót
Bár az utóbbi években normalizálódott a korábbi ellenséges viszony Lewis Hamilton és Fernando Alonso között, a brit mégsem szeretné, ha riválisa bármikor is a csapattársa lenne.
részletekProst: Vandoorne már most Alonso szintjén van
A Renault nagykövete úgy gondolja, Stoffel Vandoorne az egyik legígéretesebb tehetsége az F1-nek, és képességei Fernando Alonsóéval vetekednek. Ha egy jó motor lesz alatta, az élmezőny tagjává válhat.
részletekA korábbi világbajnok csapat gyengén fejlesztett
A ’80-as és ’90-es évek meghatározó istállója, a Williams idén feltűnően lemaradt a fejlesztési versenyben. Több riválisuk év közben hagyta le őket, ez jövőre nem történhet meg.
részletek