McLaren
Több mint 2 év után az első McLaren-nullázás
Kettős kiesés a McLarennél az austini F1-es sprinten: Piastri ütközése után Norris is versenyen kívül találta magát. A brit pilóta szerint teljesen vétlen volt, a csapat első embere Hülkenberget hibáztatta.
részletekF1-es USA Nagydíj – a sprint végeredménye
Verstappen nyert Russell és Sainz előtt, Piastri és Norris már a rajt után kiesett egy tömegbalesetben: itt az idei negyedik sprintfutam végső sorrendje.
részletekA vb-buktát is bevállalja a McLaren, de marad az egyenlő bánásmód
Hiába érzi úgy Zak Brown is, hogy Verstappen egyre fenyegetőbb közelségbe kerül, így sem adják fel az elveiket a szabad versenyzésről – legalábbis egyelőre.
részletek„Kell a McLaren segítsége, de nem lehetetlen” – Marko Verstappen vb-esélyéről
Bárcsak hamarabb jött volna a felzárkózásuk – vélik a Red Bullnál. Marko és Mekies is állítja: mostantól mindenhol ott lehetnek az esélyesek között.
részletekVerstappené a sprintpole, Norrisé a felelősség: pénteki F1-es hírek
Verstappen legyőzte a McLareneket pénteken Austinban, Norrisra „következmények” várnak Szingapúr miatt, visszalépett Ben Sulayem fő kihívója: ez történt pénteken.
részletekPiastri még szerencsésnek is érzi magát a harmadik rajthellyel
Nem sikerült összeraknia a gyorskörét a sprintidőmérőn az F1-es vb-éllovasnak Austinban, de hangsúlyozta: szó sincs katasztrófáról, jó a McLaren tempója.
részletekNorrist nem lepte meg, hogy gyorsabb volt a Red Bull
Az utóbbi időben kicsit gyorsabbak náluk Verstappenék – véli a brit vb-aspiráns. A sprintre viszont bízik a McLaren jobb versenytempójában.
részletekF1-es USA Nagydíj – a sprintidőmérő végeredménye
Verstappen sprintpole a McLarenek előtt, Hülkenberg-szenzáció, halovány Ferrari: itt a pénteki sprintkvalifikáció teljes sorrendje.
részletekVerstappené a sprintpole az F1-es USA Nagydíjon
A Red Bull világbajnoka ismét a legvégén kapta el Norrist és Piastrit a pénteki sprintidőmérőn Austinban. Hülkenberg a negyedik helyen a vb-aspiránsok mögött.
részletekMilyen „következmények” várnak Norrisra Szingapúrért?
A britet találta felelősnek a McLaren felülvizsgálata az F1-es Szingapúri Nagydíj rajtja után történt incidensért, de mivel jár ez? Stella és Brown beszélt erről.
részletekVilleneuve: A mclarenesek megtörtek a nyomás alatt
Jacques Villeneuve szerint a McLaren pilótái meginogtak a vb-harc jelentette nyomás alatt, miközben Verstappen egyre közelebb kerül – és élvezettel énekelné ki a sajtot a szájukból.
részletek„Velem nem lenne ilyen” – Verstappen a papaja-szabályokról
Max Verstappen szerint ő nem lenne közel a csapattársához a pontversenyben, ha a McLarennél versenyezne, így nem lenne gond a belső szabályzattal.
részletek