Csodálkozva, de örömmel fogadta azt a harmadik rajthelyet Oscar Piastri, amit az F1-es Miami Nagydíj pénteki sprintkvalifikációján szerzett. A McLaren fejlesztései látványosan működnek a hétvégén, Lando Norris megnyerte az említett sprintidőmérőt, és Kimi Antonelli is csak nehezen tudott beférkőzni a két papaya közé. A váratlanul jó eredmény ellenére az ausztrál pilóta a tőle megszokott higgadtsággal nyilatkozott a nap végén.
„Nagyon boldog vagyok őszintén szólva, az autóban rengeteg potenciál rejlett ma” – fogalmazott Piastri. „Nagyszerű ezt látni. Szerintem mi a csapatnál mindannyian meglepődtünk egy kicsit ezen, mert a lágyakon a Ferrari, különösen Charles nagyon erősnek tűnt.”

„Ami engem illet, az SQ3-ban a körömet nem igazán éreztem jónak. Ennek fényében nagyon jó eredmény, hogy harmadik lettem. Lando első helye ugyanígy nagyszerű. A csapat remek munkát végzett” – folytatta.
Az ausztrál elmondása alapján örömmel figyelte csapattársa sikerét, sőt, az még őt magát is fellelkesítette. Célja az, hogy a McLarent még előbbre repítse. „Most én is nagyon meg szeretném mutatni, mit tudok, én is szeretnék még jobban teljesíteni.”