DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

MarcoAndretti

Tarolt az Andretti, Alonso csak 26. az Indy 500 rajtrácsán

Szombaton lebonyolították az Indianapolis 500 időmérőjének első napját: egyelőre Marco Andretti a leggyorsabb, a Penske mélyponton, Fernando Alonsónak esélye sem volt a leggyorsabb kilenc közé jutni a McLarennel.

részletek

Indy 500: Műszaki hiba Alonso első edzésnapján

Kezdetét vette az Indy 500 edzéshete, melynek első felvonása során Fernando Alonso hat órát tölthetett volna a pályán – csakhogy épp a legfontosabb fázisról maradt le. Ennek fényében 0,6 másodperces hátránya is kissé csalóka.

részletek

Retro – Három generáció az F1-ben

Sokáig az Andretti család az egyetlen, ahol a nagyapa, fia és unokája is vezetett Formula-1-es autót: igaz, míg Mario világbajnok volt, addig Marco már csak egyetlen tesztig jutott.

részletek

Így térhetne vissza az Andretti név az F1-be

Az 1978-as F1-es világbajnok, Mario Andretti szerint csak néhány engedményre lenne szükség a szabályokban ahhoz, hogy fia és unokája is kedvet kapjon a sorozatban való részvételre.

részletek

F1-be vágyik az amerikai exbajnok unokája

Marco Andretti - noha első számú célja az IndyCar-ban jól teljesíteni - továbbra sem tett le arról, hogy bekerüljön az F1-be - a 2016-ban bemutatkozó Haas jó lehetőséget kínálna erre.

részletek

F1-Archív: Baumgartner beült az új Minardiba

Kísérleti jelleggel elindul egy új sorozat, melyben az elmúlt évek hírei közt szemezgetünk. Fény Bahreinben, riói és bejrúti futam, Baumgartner a pályán. Ez történt február 10-én az elmúlt 15 évben.

részletek