DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 18. hétfő

LeMans

Ilyen lenne egy F1-es verseny Le Mans-ban

Te is elképzelted már, hogyan száguldanának végig a Mulsanne-egyenesben az F1-es autók? Nos, ha a valóságban nem is valószínű, hogy ez megvalósul, a szimulátorok virtuális világában kipróbálták.

részletek

Retro – 1979-ben F1, 2017-ben Le Mans

Egy évvel Prost, és öttel Senna előtt debütált az F1-ben, együtt versenyzett Laudával, Andrettivel, Hunttal, Villeneuve-vel, Rosberggel – persze az idősebbekkel. 2018-ban pedig még Le Mans-ban indult.

részletek

Le Mans: A 24 órás legnagyobb csillagai

A Le Mans-ra készülő beharangozó sorozatunk második epizódjában felidézünk néhányat a verseny történetének legnagyobb alakjai közül: 13 arc, a 24 órás hőseinek csarnokából.

részletek

Le Mans: 19 volt F1-es a mezőnyben

Megkezdődik maratoni hosszúságú beharangozó sorozatunk a világ legnagyobb autóversenye, a Le Mans-i 24 órás előtt: a mezőny több mint 10 százaléka szerepelt korábban az F1-ben is, elsőre őket vesszük sorra.

részletek

Button felfedte, hova szerződne szívesen

Jenson Button 2016 végén kvázi visszavonult a Formula-1-től, ám az elmúlt hétvégén beugróként helyettesítette Alonsót, nem is rosszul, bár célba érnie nem sikerült. Most ismét beszélt terveiről, amiben sok érdekességet is találhatunk.

részletek

Rossi: Hibáztam, ilyen a versenyzés

Az utolsó körben, a győzelemért csatázva dobta el a motort Le Mans-ban a „Doktor”, aki ezzel az összetett első helyét elvesztette – az olasz azonban bőven talált így is pozitívumot a franciaországi hétvégében.

részletek

MotoGP: Vinales a győztes, csillaghullás Le Mans-ban!

Noha sokáig inkább állóháború zajlott, a verseny végére felpezsdültek az események Le Mans-ban. Marquez kiválása után az utolsó kört Rossi kezdte az élen, de kétszer is rontott: az első a győzelmébe, a második a versenyébe került. Így Vinales nyert Zarco és a nagy felzárkózást bemutató Pedrosa előtt.

részletek

Vinales vezetésével hármas Yamaha-siker az időmérőn

A hangvillások dominanciáját hozta a MotoGP Francia Nagydíjának kvalifikációja: a fiatal spanyol második rajtelsőségét szerezte a királykategóriában, míg mellé a vb-éllovas Valentino Rossi és a helyiek hőse, Johann Zarco állhat majd fel.

részletek

Láthatjuk-e a Red Bullt Le Mans-ban?

Autósportos berkekben köztudott, hogy kevés nagyobb kihívás van egy Le Mans-i projekt megvalósításánál - szinte nincs is olyan sorozat, ahol a Red Bull ne vállalna valamilyen szerepet, ezért joggal adja magát a kérdés, hogy az elmúlt évtized egyik legsikeresebb F1-es istállója vajon kacérkodik-e a 24 órás gondolatával?

részletek

Reddingé az őrült edzés, a KTM-ek a Q2-ben

A szezon talán legőrültebb öt percét hozta a MotoGP harmadik Le Mans-i szabadedzése, amelyen a top10-be és ezáltal az időmérő második szakaszába jutásért küzdöttek a versenyzők. A Pramac Racing britje volt a leggyorsabb, de mögötte is meglepő sorrend alakult ki.

részletek

Dovizioso volt a leggyorsabb az esőben

Sokáig Scott Redding, majd Danilo Petrucci vezette a vizes pályán rendezett második franciaországi edzést, a végén azonban mégis a Ducati gyári motorosa bizonyult a leggyorsabbnak Marc Marquez előtt. A Yamahák csak a top10 második felébe fértek be.

részletek

Miller uralta a száradó pályát Le Mans-ban

Eleinte még nedves, az utolsó percekben azonban már szinte teljesen száraz aszfalton kellett körözniük a MotoGP szereplőinek a Francia Nagydíj első edzésén, amelyen a Marc VDS Honda ausztrálja bizonyult a leggyorsabbnak.

részletek