Kubica
Rosberg: Nincs kétség Kubica állapotával kapcsolatban
A visszatérést tervező pilóta menedzsereként tevékenykedő F1-es világbajnok szerint a lengyel már bizonyította, hogy fizikailag nincs problémája vezetés közben – a williamses teszt másról szól majd.
részletekA Williams tisztázta a félreértést a Kubica-Di Resta párharcról
Paddy Lowe megerősítette: Robert Kubica és Paul di Resta valóban közös teszten vesz részt a csapattal, melyen rátermettségüket bizonyítják a 2018-as ülésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének más esélyesek.
részletekMassa nem aggódik a Kubica-di Resta teszt miatt
A brazil F1-es pilóta szerint bármit is produkál a két versenyző a Hungaroringen, az nem lehet olyan mérvadó, mint amit ő adott már a csapatnak és az egész sportágnak az utóbbi években.
részletekKubica és di Resta a Hungaroringen vív meg a Williams üléséért
Robert Kubica még ebben a hónapban ismét a mogyoródi versenypályán fog tesztelni, miután a Williams úgy határozott, egy privát erőfelmérő keretében dönti el, neki vagy Paul di Restának adja-e a 2018-as versenyzői szerződést.
részletekA Williams elismerte, Kubica esélyes
Robert Kubica egyetlen valós esélye a Formula-1-be való visszatérésre immáron a Williams-Mercedes istálló maradt. A csapat megerősítette, hogy a lengyel pilóta a kívánságlista elején van.
részletekKubica: Még pár centi, és most nem lennék itt
Jelenleg nem lát túl sok esélyt teljes F1-es visszatérésére Robert Kubica, de bárhogyan is alakul a karrierje, a legnagyobb küzdők közé emeli fel őt kitartása, amivel visszajuttatta magát a paddockba.
részletekKubica nem cáfolta, esélyes a Williamsnél
A lengyel bár sejtelmesen fogalmazott, úgy tűnik, a Renault-tól elválva sem adja fel F1-es törekvéseit. Egy valamire való esélye még van: Lance Stroll mellé is kell egy csapattárs.
részletekKútba esett Robert Kubica F1-es tesztje
Egy ideig úgy tűnt, Robert Kubica is részt vehet Lance Stroll privát tesztjén Suzukában, ám máshogy döntöttek és nem adtak lehetőséget a lengyelnek a Szingapúri Nagydíj után. Mi áll a háttérben és mi lesz most Kubicával?
részletekHárom jelöltje maradt a Williamsnek
Lance Stroll helye biztos a csapatnál 2018-ra is, a grove-i F1-es alakulat második ülése azonban jelenleg a legértékesebb a még szabadon lévő helyek közül – sajtóhírek szerint három esélyes maradt.
részletekAmikor a statisztika nagyon félrevezet
Mindannyian ismerünk olyan F1-es pilótákat, akik kirívó tehetséggel bírtak, ám statisztikájuk középszerűnek mutatja őket. Gyűjtésünkben ilyen versenyzőket emeltünk ki. Ki érdemelné még meg?
részletekSajtó: Kubica tesztelhet a Williamsnél
Aki Robert Kubica visszatérésében reménykedik, annak jó hír, hogy a Williams a jelek szerint erősen számításba veszi a lengyel pilótát, elsőként egy privát tesztelés következhet. Rosberg elkezdte a munkát?
részletekVáratlan: Rosberg lett Kubica menedzsere
Robert Kubica F1-es visszatérési esélyei hirtelen nagyot zuhantak azáltal, hogy a Renault mégis máshol kezdte el keresni 2018-as pilótáját, a lengyel azonban nem adja fel a harcot, és egykori ellenfelétől, az uralkodó világbajnoktól kér segítséget.
részletek