IndyCar
Korábbi F1-es riválisa is várja az IndyCarba Fernando Alonsót
A korábbi F1-es rivális, Max Chilton azt gyanítja, hogy ha Fernando Alonso idén a Toyotával nyerni tudna Le Mans-ban, akkor 2019-et már az IndyCarban kezdené meg.
részletekNem elsősorban a McLaren formáján múlik, marad-e Alonso a Formula-1-ben
Fernando Alonso elmondta, sokkal inkább az F1 általános helyzetét veszi majd figyelembe, amikor arról dönt, marad-e a Formula-1-ben, és nem a McLaren teljesítménye lesz a legfontosabb tényező ebben.
részletekRahal: Alonso, az IndyCar téged hív
Fernando Alonso távolodik a Formula-1-től és közeledik az IndyCarhoz. A tengerentúli sorozat egyik sztárja is próbálja Amerikába csábítani a kétszeres világbajnok spanyolt. Sikerül neki?
részletekRosberg: Alonso győztes ideje lejárt
A 2016-os világbajnok úgy gondolja, Fernando Alonso már soha nem tér vissza a győztesek közé a Formula-1-ben. Egyetlen, győzelemre esélyes istálló sem akarja szerződtetni és ezt magának köszönheti.
részletekFőnöke sem tudja még, mihez kezd Alonso 2019-ben
A McLaren első embere, Zak Brown sem tudja még, mihez kezd 2019-ben Fernando Alonso, és csak reménykedni tud abban, hogy a kétszeres világbajnok marad a McLarennél. Kérdés, hogy az F1-ben vagy az IndyCarban.
részletekDixon hengerelt, a Penske szenvedett Texasban
Fordulatos versenyt hozott az IndyCar szombat esti futama, amelynek végén a négyszeres bajnok ünnepelhetett, s ezzel feljött a széria győzelmi örökranglistájának harmadik pozíciójába.
részletekAlonso a jövőjéről beszélt
Fernando Alonso kissé megcsömörlött a Formula-1-től, figyelmét egyre többször más szériák kötik le. A hírek szerint év végén távozhat a mezőnyből. Mit gondol erről az érintett pilóta?
részletekNe maradj le semmiről a Kanadai Nagydíjon!
Az időeltolódás miatt most különösen figyelni kell - mutatjuk, hogy mikor kell bekapcsolni a tv-t és azt is, hogy milyen sorozatokat nézhetünk még a hétvége folyamán!
részletek„Világklasszis versenyzőt” ígért a McLaren első embere az IndyCarnak
A McLaren első embere, Zak Brown a hétvégén Detroitban volt, és az ottani versenyhétvégén tárgyalt a potenciális partnerekkel arról, hogy 2019-ben beszálljon csapatával az IndyCarba. A főnök világklasszis versenyzőt ígért.
részletekRommá tört biztonsági autó és Hunter-Reay-győzelem az IndyCar vasárnapi versenyén Detroitban
Bizarr közjátékkal indult a 2018-as IndyCar-szezon detroiti duplafordulójának második futama, miután a pace car vendégvezetője elmért egy kanyart és ripityára törte a rá bízott Chevyt. A futamot végül Hunter-Reay nyerte.
részletekA legszűkebb elit tagja lett újabb futamgyőzelmével Scott Dixon
Hetedik éve nem tud futamot nyerni a legkisebb Andretti az IndyCarban - helyette Scott Dixon diadalmaskodott, pályafutása során immár negyvenkettedszer. Ezzel felkúszott az örökranglista harmadik helyére, nem akárkik mellé.
részletekEgyre nő az esélye Alonso távozásának
Az elmúlt három hónapban egyértelművé vált, hogy nem változtak jelentősen az erőviszonyok, a McLaren továbbra sincs harcban a legjobb helyekért. Napról napra valószínűbb, hogy a spanyol továbbáll.
részletek