Hungaroring
Görög Zita és a rózsaszín versenygépek
A hétvégi hazai DTM futamon is feltűntek a Mercedes AMG rózsaszín versenyautói: a feltűnő szín a BWT vízkezeléssel foglalkozó vállalat támogatásának köszönhető. A technikai sportok mellett ugyanis az innováció a BWT számára is kiemelt terület, hiszen a vállat több mint 25 éve fejleszt piacvezető vízkezelő rendszereket.
részletekA Hungaroringen idézte fel híres balesetét Taki Inoue
A megszokottól eltérően Inoue azon versenyzők körébe tartozik, akik visszavonulásuk után nagyobb ismertségre tettek szert, mint aktív pilótaként, köszönhetően a közösségi média erejének.
részletek60 pontot hozott a BMW-nek a Hungaroring
A Német Túraautó Bajnokság (DTM) ötödik és hatodik futamának összesen hat dobogós helyezéséből hármat a bajor prémiumgyártó versenyzői hódítottak el.
részletekTassi: Ez a legjobb módja az ünneplésnek
A M1RA fiatal versenyzője a második futamot is behúzta a Hungaroringen. Attila elárulta, nemrég töltötte be 18. életévét, amit jobb módon nem is ünnepelhetett volna, mint ezzel a kettős győzelemmel.
részletekTCR: Tassi-dupla a Ringen!
Folytatta remekelését a M1RA fiatal magyar pilótája, és a második TCR-futamot is megnyerte a Hungaroring közönsége előtt. Tassi mellé Oriola és Moller állhatott fel a dobogón.
részletekTassi: Michelisz mentette meg a hátsómat
Eddig kellett várnia Tassi Attilának élete első győzelmére, ugyanis hazai közönség előtt autózva Michelisz Norbert kíséretével kettős sikert könyvelt el a M1RA a TCR első futamán.
részletekMichelisz elmondta, szándékosan engedte-e el Tassit
Magyar himnusztól zengett a Hungaroring, a M1RA első győzelme rögtön kettős siker lett: Michelisz Norbi úriemberként viselkedett a rajtnál, de vajon szándékosan hagyta győzni fiatal csapattársát?
részletekEz történt szombaton a Hungaroringen
Ritka az olyan "szériadús" hétvége a magyar pályán, mint a mostani, ezért tekintsünk vissza, hogy mi minden történt szombaton a DTM, a TCR és az F3-as Európa-bajnokság eseményein.
részletekHat kör után versenyeznie kell új autójával Ficzának
A Zengő magyar pilótája a Hungaroringen kézhez kapta a Kiát, de az időmérőn vezethette először. A TCR hétvégéjén Nagy Danival is beszélgettünk, akit indulása a versenyen ugyanúgy meglepett, mint minket.
részletekKét magyar győzelmi esélyekkel: Milyen stratégiával versenyez Michelisz és Tassi?
Akár mester és tanítványa: Michelisz Norbert eddig uralja a hungaroringi TCR-hétvégét, Tassi Attila pedig szorosan ott van a nyomában - de mit hoz a vasárnap, és főként mire mennek ők egymással a pályán?
részletekMichelisz a pole-ban, Tassi mögüle indul a Ringen
Taroltak a M1RA magyar pilótái a TCR kvalifikációján: bár a Q1-ben a hétvége során először legyőzték Micheliszt, a holnap reggeli első futamon a közönségkedvencé lett a pole-pozíció, és a fiatal tanítvány is remekelt.
részletekMichelisz a TCR 2. edzését is behúzta
Alakul egy remek hazai hétvége a M1RA vendégszereplője számára: a szombati tréningen a WTCC-sztár 0,7 tizedet adott legközelebbi riválisának. A Zengő új Kiája eddig nem áll össze.
részletek