Hamilton
Wolff a csapatutasításról: Nem akartunk még több balszerencsét
A Német Nagydíj végén úgy nézett ki, Valtteri Bottas megtámadja csapattársát, Lewis Hamiltont a győzelemért, később azonban a finn visszakozott. A csapatfőnök elmagyarázta, miért szóltak a finn fülére.
részletekVettel kiesett az őrült német versenyen, Hamilton megúszta a büntetést és nyert!
Vettel az időmérőn ki tudta használni a hazai pálya előnyét, ráadásul Hamilton csak a mezőny sűrűjéből, a 14. helyről vághatott neki a futamnak., A vasárnap aztán már nem róla szólt.
részletekÍgy zajlott a drámai és esős Német GP
A szabadedzések és az időmérő után következik a 2018-as Formula-1-es szezon tizenegyedik versenye Hockenheimben – tartsatok élő szöveges tudósításunkkal, ha nem akartok semmiről lemaradni!
részletekNémet Nagydíj – A rajtrács (frissítve!)
Egy Ferrari és egy Mercedes az első sorban, egy Mercedes és egy Red Bull a mezőny második felében – így vág neki az F1-es mezőny a szezon tizenegyedik futamának a Hockenheimringen.
részletekHamilton nem érti a kárörvendőket
Lewis Hamiltonnal kibabrált a technika ördöge a Német Nagydíj időmérőjén, ezt pedig a szurkolók közül sokan kitörő örömmel fogadták. A brit ász nem érti, hogy lehet ennyi gyűlölet valakiben.
részletekVettel együttérez Hamiltonnal
A hazai közönség előtt versenyző Sebastian Vettel is sajnálja, hogy nagy riválisa technikai hiba miatt már a Q2-ben sem vehetett részt. A német tavaly megtapasztalhatta, milyen érzés ez.
részletekExkluzív: Mint a schumacheri időkben
Olyan ováció fogadta Sebastian Vettel pole-pozíciót érő körét a Német Nagydíj szombati időmérő edzésén, mint hétszeres világbajnok honfitársa legnagyobb sikereit a maga idejében. A vasárnapi izgalmakhoz jócskán hozzájárul majd az is, hogy a helyi menő ellenlábasa, Lewis Hamilton a mezőny hátsóbb traktusából lesz kénytelen rajtolni egy olyan technikai hiba miatt, amelyet elsősorban saját forrófejűségének köszönhet…
részletekKiderült, Hamilton okozta-e a meghibásodást
Közvetlenül az időmérő edzés vége után még sem a brit pilóta, sem Toto Wolff csapatvezető nem tudott erre pontos választ adni, azóta azonban a Mercedes közleményt adott ki ezzel kapcsolatban.
részletekRosberg: Hamilton hitehagyottnak tűnt
A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg elmondta, hogy Lewis Hamilton testbeszéde olyasvalami, amihez nincs hozzászokva volt csapattársától, és szerinte hitehagyottság jele lehet.
részletekVettel: Éreztem, hogy meg tudom csinálni
Sebastian Vettel érthetően nagyon boldog volt, miután sikerült megszereznie hazai közönség előtt az első rajtkockát. Már az időmérő edzés első szakaszában érezte, hogy meglehet.
részletekHamilton nem teljesen érti, mi történt
A címvédő brit úgy érzi, már azelőtt probléma adódott a Mercedesszel, hogy a rázókőre hajtott az F1-es Német GP időmérőjén, Toto Wolff szerint viszont az okozta a hidraulikai meghibásodást.
részletekVettel-pole és Hamilton-dráma a német időmérőn
A Ferrari német pilótája két tizeddel győzte le Valtteri Bottast, aki Lewis Hamilton korai búcsúja után egyedüliként próbálta megmenteni a Mercedes becsületét. A címvédő csak a 14. helyről rajtolhat.
részletek