Hamilton
Hamilton: Fél másodperc lehet a Ferrari előnye
A Formula-1 ötszörös világbajnoka, Lewis Hamilton a barcelonai téli tesztek utolsó napján elmondta, szerinte a Ferrari előnye potenciálisan fél másodpercre becsülhető a Mercedesszel szemben.
részletekPéntekre tartogatja gyorsköreit a Mercedes
Könnyen lehet, hogy az erős köridők tekintetében eddig titkolózó címvédő csapat az előszezoni tesztelés utolsó napján fogja csak igazán megmutatni a lapjait. Csütörtökön a gumikezelésben tettek nagy javulást.
részletekA Mercedes gondja ugyanaz, mint a Red Bullé
Versenyszimulációt hajtott végre a szerdai tesztnapon a világbajnoki címvédő istálló. Bár tempóban egyértelmű előrelépést éreznek, a Pirellikkel ugyanaz a gond jött elő, mint a riválisnál.
részletekBottas a 6 körnek is örül az új fejlesztésekkel
Teljesen ellentétes nyilatkozatot adott a Mercedes két pilótája kedden Barcelonában, mivelhogy teljesen ellentétes napjuk is volt. A csapat már a melbourne-i fejlesztésekkel érkezett, de csak Lewis Hamilton tudott hasznos adatokat gyűjteni.
részletekHamiltont nem is érdekli a Tripla Korona
Két Formula-1-es világbajnoki címmel, a monacói és a Le Mans-i 24 óráson aratott győzelmével a tarsolyában készül Fernando Alonso Indianapolis meghódítására. Hamilton nem készül ilyesmire.
részletekMegizmosodott az F1-es mezőny
Ricciardo Schwarzeneggert, Hamilton Hulkot emlegeti: a minimumsúly bevezetésének hála a versenyzők ráfeküdhettek az erőnléti edzésekre, és a bőrükben is jobban érzik magukat, mióta szabadabb az étrendjük.
részletekHamilton: Bottas idén erősebb lesz
Valtteri Bottasra nem volt jellemző a tavalyi szezon utolsó futamain, hogy összeszedett lenne, de csapattársa, Lewis Hamilton szerint 2019-ben minden eddiginél erősebben térhet vissza.
részletekBottas: Rajtam múlik Hamilton favorizálása
A Mercedes 2018-ban sokszor Lewis Hamiltont hozta kedvező helyzetbe, hogy legyőzhessék a Ferrarit és Sebastian Vettelt, de ennek néhányszor Valtteri Bottas látta kárát.
részletekHamilton: Minél nagyobb fájdalmat tudok okozni, annál édesebb a győzelem
Az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton szeretné, ha minél több és minél erősebb riválisa lenne, hiszen számára nagyobb örömöt okoz nyerni, ha komolyak az ellenfelei. Nekik pedig annál jobban fáj.
részletekOcon is Hamiltontól próbál lesni
Ugyan a 2019-es világbajnokságban nem lesz érdekelt Esteban Ocon, azon dolgozik, hogy 2020-ban minél erősebben térhessen vissza. Leginkább Lewis Hamilton munkáját igyekszik vizsgálgatni.
részletekHamilton: A hatodikért is úgy harcolunk, akár az elsőért
Lewis Hamilton a Formula–1 hatszoros világbajnoka lehet 2019-ben. A brit ellenben gondolni sem akar erre a tényre, és idén is úgy akar versenyezni, mintha az első címéért szállna harcba.
részletekA Mercedes tette meg a legtöbb kört
Az istállók vonatkozásában a Mercedes, a versenyzők között pedig Lewis Hamilton tette meg a legtöbb kört a barcelonai tesztelés első négy napján, de a Ferrari szorosan mögöttük. A Williams sehol.
részletek