Ferrari
Hamilton: Vettel kijelentése elég vicces
Az elmúlt két év világbajnoka nem ért egyet Sebastian Vettel kijelentéseivel, hiszen a németnek négy domináns szezonja is volt már - Rosberg szerint jobban kellene tisztelni az eredményeiket.
részletekA Ferrari elnöke optimistább, mint egy éve
Sergio Marchionne ugyan nem volt jelen a maranellóiak pénteki bemutatóján, később a sajtó munkatársainak kérdésére elárulta, hogy igen bizakodóan várja a 2016-os F1-es idény rajtját.
részletekA Ferraritól tart a legjobban a Mercedes
A világbajnoki címvédő alakulat technikai ügyvezetője, Paddy Lowe szerint a maranellóiak komoly fenyegetést jelenthet rájuk nézve a 2016-os F1-es szezon során. Ez ugyanakkor motiválja is őket.
részletekKimi Raikkönen idén versenyeket nyerne
A Ferrari finn F1-es pilótája és korábbi világbajnoka szerint ő semmit nem változott, a csapat viszont igen - idén szeretne versenyeket nyerni és harcban lenni a világbajnoki címért.
részletek„Reméljük, az SF16-H újabb lépés lesz előre”
James Allison, a Ferrari F1-es alakulatának technikai igazgatója szerint 2015-ben komoly fejlődést sikerült elérniük, s bízik benne, hogy az idei autójuk még közelebb viszi őket a végső céljaikhoz.
részletekRövidebb, karcsúbb és könnyebb az új Ferrari
Már ránézésre is alaposan elüt a 2016-os Ferrari az elődjétől, de a festés alatt is számos olyan módosítás történt, amelyektől jobb teljesítményt vár a csapat az új bajnoki szezonban.
részletekVettel: Na, most tényleg felkészültünk
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint a Ferrari jóval összeszedettebben várja az idei évadkezdést a tavalyihoz képest, amikor az átszervezések a felkészülésükre is rányomták bélyegüket.
részletekTöbb fehéret kapott a Ferrari SF16-H
Pénteken kora délután online bemutató keretében lehullt a lepel a talán legjobban várt 2016-os F1-es gépről, az SF16-H kódjelet kapó Ferrariról, amely a korábbi jóslatokat beigazolva több fehér festést kapott a pilótafülke körül.
részletek„Nem tudom elképzelni Kimit másodhegedűsként”
Egyesek szerint Vettel lesz a Ferrari első számú versenyzője, a korábbi finn F1-es pilóta szerint azonban Raikkönen nem hagyja magát. Úgy érzi, helyes döntés volt megtartani a versenyzőt.
részletekRetro – Enzo Ferrari, a különc főnök
Versenyzőként kezdte, a világ legismertebb autómárkájának és F1-es csapatának mindenható ura vált belőle. 10 érdekességet gyűjtöttünk össze a Ferrari alapítójának életéből, aki 1898. február 18-án született.
részletekA lehető legjobb Ferrari-motort kapja a Toro Rosso
Eldőlt, hogy melyik Ferrari-motort használhatják idén Verstappenék - ugyan tavalyi lesz az erőforrás, de a lehetőségekhez képest a legjobbat kapja meg az F1-es csapat.
részletekMontezemolo szerint még mindig Alonso a legjobb F1-es pilóta
A Ferrari volt elnöke szerint továbbra is Fernando Alonso a legjobb F1-es pilóta, de nem elég motivált - hogy hogyan reagál erre Sebastian Vettel, az más kérdés...
részletek