Ferrari
Perezt nem érdekli Raikkönen F1-es ülése
A Force India F1-es pilótája nem foglalkozik még a jövőjével és egyelőre nem tárgyal sem a Ferrarival, sem másik csapattal - igaz, arra készen áll, hogy topautóba üljön.
részletekMiért fogja Vettel szeretni Bakut?
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája nyilatkozott a bakui aszfaltcsíkkal kapcsolatos elvárásairól, és arról, hogy örül-e az új, száguldó cirkusznak otthont adó helyszínnek.
részletekRosbergnek itt az ideje Ferrarira váltani?
Miután úgy tűnik, a német pilóta sokadszor is vesztesként jön ki a csapaton belüli párharcból, a brit média már második számú pilótának könyvelte el az F1-es pontverseny vezetőjét.
részletekVettel elfogadná Ricciardót csapattársként
Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es pilótája beszélt a korábbi csapattársáról, Ricciardóról. A német a 26 éves versenyző erősségeit sorolta fel, és nem utasítaná vissza, ha újból egy istállónál dolgoznának.
részletekEgy szinten a Mercedes, a Ferrari és a Renault
Bár 2014-ben, az új motorformula bevezetésekor jelentős különbségek alakultak ki az egyes gyártók termékei között, a paddock technikai szakértői szerint ma már egyik erőforrás sem lóg ki egyértelműen a sorból.
részletekMár Vettel irányítja a Ferrarit és nem Arrivabene?
Egy F1-es szakértő szerint érdekes volt a csapatvezető és a pilóta kommunikációja közötti különbség - szerinte óriási a nyomás a Ferrarinál, egy kollégája viszont hozzátette: folyamatosan fejlődnek.
részletekVettel szerint a Ferrari taktikája a legjobb
A német pilóta meglepő nyilatkozatot tett csapata Kanadai Nagydíjon látott stratégiai melléfogása után: szerinte sokkal jobb taktikai döntéseket hoznak, mint a riválisaik.
részletekA Mercedes kész felvenni a kesztyűt a Ferrari és a Red Bull ellen
A Ferrari és a Red Bull is okozott némi fejfájást a brackley-i alakulatnak az elmúlt néhány versenyen, a Mercedes azonban folyamatosan fejleszt annak érdekében, hogy megszilárdítsa vezető pozícióját.
részletekArrivabene szerint a média nem tiszteli Allison helyzetét
A maranellóiak technikai igazgatója a közelmúltban veszítette el feleségét, Maurizio Arrivabene pedig úgy több gondolja, ebben a helyzetben több tiszteletet kellene tanúsítani iránta, nem pedig arról spekulálni, vajon marad-e a Ferrarinál, avagy sem.
részletekVettel nyerni akart, ezért hibázott
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka azt mondta egy újságírónak, hogy írjon valami szépet, hogy a kőkeményen dolgozó maranellóiak azt olvashassák - türelmet kér mindenkitől.
részletekRaikkönen szenvedett a verseny során
„Nem lehetünk elégedettek” – mondta a Kanadai Nagydíjat követően Kimi Raikkönen, akinek lassítania kellett, hogy üzemanyaggal spóroljon, eközben azonban gumijai is lehűltek.
részletekEzért nem működött a Ferrari taktikája
Hiába fordult el elsőként és diktált remek tempót Sebastian Vettel az F1-es Kanadai Nagydíjon, végül be kellett érnie a második pozícióval - a Ferrari stratégiája ezúttal sem vált be.
részletek