DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

F1

Ecclestone: Az F1 nem fog összeomlani

A sportág mindenható ura szerint az F1-nek több csapat távozása után sem kellett volna lehúznia a rolót, de emellett adott egy jó tanácsot a Mercedes csapatának is.

részletek

Hamilton: Nem szoktam önző lenni

Bár néha úgy tűnik, hogy a háromszoros F1-es bajnok saját akaratát szeretné érvényesíteni, cáfolta azt a feltételezést, hogy önző módon szegülne ellen csapata utasításainak.

részletek

Sepang is követi a Hungaroring példáját

Komolyabb felújítások várnak Malajzia elsőszámú versenyhelyszínére, aminek elvégzésére most végre van idejük a tulajdonosoknak, hiszen nem tavasszal kell fogadniuk az F1-et.

részletek

Hamiltont csak motiválták a vereségek

Miután a 2015-ös F1-es szezon utolsó három versenyén csak második lett, egyesek azt gondolták, Lewis Hamiltonban bajnokként már nem égett elég tűz. A britet azonban harciasabbá teszik a történtek.

részletek

Néhol 1,5 másodpercet gyorsultak az autók

Az F1 folyamatosan fejlődő sportág, ezért nem meglepő, hogy a köridők évről évre javulnak: 2015-ben néhol egészen jelentős ugrás történt, de voltak pályák, ahol lassultak az időeredmények.

részletek

Prost: A Renault majdnem kiszállt az F1-ből

Bár a nyilvánosság tényként kezelte, még az Abu Dhabi Nagydíj környékén sem volt biztos a Renault sorsa. Alain Prost arról is beszélt, kap-e majd szerepet az új programban.

részletek

Hamilton csak az ötödik legjobb brit sportoló

A BBC év sportszemélyiségének díját a közönség szavazatai alapján osztják ki: Lewis Hamilton tavaly nyert, idén azonban a legjobb három közé sem került be, kifejezetten kevés szavazatot kapott.

részletek

Verstappen: A büntetések nem tesznek jót a nézőknek

A holland pilóta szerint a rajongók csak elfordulnak a sportágtól, ha azt látják, hogy minden rosszabbul sikerült manőverért keményen meg kell fizetniük az F1-es pilótáknak.

részletek

„Bottast világbajnoki fából faragták”

Az első pillanattól fogva szembetűnő volt, hogy rendelkezik a legjobbak tulajdonságaival, emellett azonnal kijelentette, F1-es világbajnok akar lenni – beszélt Mika Hakkinen honfitársáról.

részletek

Renault: Nem fogjuk szórni a pénzt

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az F1-be visszatérő francia autógyár költekezése a Mercedesével fog vetekedni. Ezt cáfolta meg a Renault, amely nem akar többet kiadni, mint eddig.

részletek

Hogyan halad a munkával a Haas?

Egy új F1-es istállóra mindig sok pluszfeladat vár a rajtrácsra jutást megelőzően: a Haas csapatfőnöke beszélt arról, hogyan haladnak a munkával. Kitért a sokakat érdeklő kérdésre is, milyen színű lesz az autó.

részletek

Ecclestone megnyerte a trágársági versenyt 2015-ben

Az F1 85 éves vezetője olyat mondott az általa irányított sportágról, amit eddig csak a száguldó cirkuszt ostorozó baráti beszélgetésekben hallhattunk - ez lehet a pont az i-betűn?

részletek