F1
Hogyan alakultak az F1-es belharcok Melbourne-ben?
Van, aki aggódhat az első F1-es hétvégén mutatott teljesítménye miatt, mert nagyon csúnyán kikapott csapattársától - olyan is van persze, aki bizakodhat. Nézzük, hogy mi történt a csapatokon belül!
részletekEzért nem akkora baj, hogy kevés az előzés
Egy F1-es pilóta úgy véli, hogy megvan a maga előnye annak, hogy jóval nehezebb megelőzni az elöl haladót - éppen ettől lehetnek izgalmasak a versenyek, főleg az élcsapatok számára.
részletekA jövőben csak a tehetség számíthat az F1-ben
Ross Brawn szerint olyan rendszert kell kitalálni, hogy eltűnjenek a fizetős pilóták az F1-ből és csak a világ legjobbjai versenyezhessenek egymás ellen - azt is elárulta, hogy ehhez mi szükséges.
részletekAz ultralágy gumikkal szenvedett a Mercedes
Valtteri Bottas is panaszkodott autója gumikezelésére, ő az ultralágy abroncsokon érezte magát rosszul - szerinte ezt meg kell érteniük és fejlődniük kell ezen a téren.
részletekAz év első F1-es versenye Ausztráliából
Erre vártak a rajongók már hónapok óta: az Ausztrál Nagydíjjal kezdetét veszi a szezon. Élő, folyamatosan frissülő szöveges közvetítésben számolunk be a Mercedes és Ferrari első összecsapásáról.
részletekAz F1 vezetése azért nem szakít teljesen Ecclestone örökségével
Noha az az utóbbi évek tendenciája, hogy a fizetős csatornák térnyerése miatt egyre kevesebben néznek F1-et világszerte, a sportág marketingfőnöke szerint ez is nagyon fontos bevételi forrás számukra.
részletekHamiltoné a pole, Vettel második Melbourne-ben!
A brit pilóta magabiztos teljesítménnyel, két és fél tizedes különbséggel hódította el az F1-es Ausztrál Nagydíj első rajtkockáját, ám nem lehet teljes a Mercedes öröme, hiszen Sebastian Vettel beférkőzött mellé az első sorba.
részletekÚj motort fejleszt a Honda, a mostani reménytelen
A japán F1-es motorgyártó úgy döntött, hogy inkább fejleszt egy új erőforrást, mert a mostanival alapvető problémák vannak - a tervek szerint Monacóra készülnek el vele.
részletekEgyelőre sok időt hagyott benne Stroll
A Williams fiatal kanadai pilótája még csak tanulgatja az ausztrál pályát, egyelőre nem feszegette a határokat - szerinte sokat tud még fejlődni a későbbiekben, ahogy folyamatosan tanul.
részletekBottas szerint egyértelműen gyorsulni fog
A Mercedes friss igazolása úgy érzi, hogy szintet fog lépni az időmérőig, de sűrű este előtt áll, hogy megtalálja, hol tud javulni - egyelőre minden rendben van, de azért van még min dolgozni.
részletekHamilton: Ez szinte tökéletes volt
A Mercedes F1-es világbajnoka szerint minden jól működött a pénteki napon és mindent megcsináltak, amit kellett - a valós erőviszonyokat még nem látja, de a Ferrarit ismét megemlítette.
részletekVerstappen ennyit várt, Ricciardo bizakodó
A Red Bull F1-es pilótapárosa kissé eltérő véleményen van az esélyeiket illetően: a holland szerint ott vannak, ahova ő várta magukat, az ausztrál szerint viszont ott lehetnek a legjobbak között.
részletek