DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Ecclestone

Ecclestone: Monza fizessen úgy, mint mások

A sport első számú vezére nem érti, mi jogosítaná fel Monzát arra, hogy kevesebb jogdíjat fizessen, mint más európai pályák, például Ausztria és Spa. A nagy múlt önmagában kevés.

részletek

Ecclestone megint a V8-asokért kiált

Az F1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone meglehetősen egyszerűen látja a megoldást a sportág jelenkori problémáira: mindenről a V6 motorok tehetnek, hát vissza a V8-asokhoz!

részletek

Ecclestone másként látja az emberi jogokat

Épp az aktivisták által legtöbbet kifogásolt versenyhelyszín, Bahrein előtt derült ki, hogy Bernie Ecclestone jóváhagyta az F1 emberi jogi irányelveinek bevezetését.

részletek

Vettel és Button kinevette Ecclestone-t

A pilóták sajtótájékoztatóján Sebastian Vettel reagált Bernie Ecclestone azon kritikájára, miszerint négyszeres bajnokként nem tesz eleget az F1-ért. Jót mulatott rajta Jenson Buttonnal.

részletek

Ecclestone már tudja Toto Wolff sírfeliratát

A sportág 84 éves vezetője legutóbbi nyilatkozatával kicsit elvetette a sulykot: azzal vádolta meg a Mercedes motorsport-igazgatóját, hogy segít tönkretenni az F1-et.

részletek

F1-Archív: Raikkönen élvezte a NASCAR-t

Hamilton nem siet az F1-be, ausztrál kritika a pilótáknak, Button és Coulthard bizarr módon ütközik - ezek voltak a témák az elmúlt években április 6-án. Ám az idénre jósolt két csapatot nem látjuk.

részletek

„A rajtrácslányok szerepeltetése szexista”

Támogatókra talált a WEC döntése, mellyel megszűntették a rajtrácslányok szerepeltetését a szériában – az F1-ben viszont egyelőre nehéz elképzelni valamilyen hasonló intézkedést...

részletek

Sir Frank Williams: Bernie a mennyből érkezett

Friss interjújából kiderül, a Williams alapítója Bernie Ecclestone legnagyobb csodálói közé tartozik. Egy példával szemléltette, honnan jutott ma ismert formájáig az F1 a brit üzletember segítségével.

részletek

Ezzel viccelődött az autósport április 1-jén

Robin Raikkönent leigazolta a Red Bull? Átalakítják Spát? Ecclestone a Vénuszra vinné az F1-et? Idősebb Carlos Sainz és Jos Verstappen a Toro Rossóban? Hírek, amiknek nem volt szabad bedőlni tegnap.

részletek

Susie Wolff: Nők között nyerni nem dicsőség

Bernie Ecclestone napokkal ezelőtt állt elő az önálló női F1-es sorozat ötletével, a lehetséges résztvevők azonban eddig nem rajonganak az elképzelésért. Susie Wolff kifejezetten lebecsüli a más nők elleni versenyzést.

részletek

Hockenheim kiesése lehet Monza esélye?

Legalábbis ebben reménykedik Ivan Capelli ex-F1-es pilóta, aki ma már a milánói autóklub elnökeként tevékenykedik. A sportdiplomata úgy véli, a közeljövőben sikerül 2020-ig meghosszabbítaniuk az Olasz Nagydíj szerződését.

részletek

Berger óva inti Vettelt a piros lámpás negyedtől

Gerhard Berger száját azért hagyta el ez a furcsán hangzó megállapítás, mert nem ért egyet Bernie Ecclestone azon véleményével, miszerint Sebastian Vettel túl keveset tesz az F1 népszerűsítéséért.

részletek