Brundle
Brundle: Raikkönen elveszi a helyet a fiatalok elől
Az F1-es szakértő szerint Charles Leclerc Ferrarihoz igazolásának van értelme, azt viszont vegyes érzésekkel fogadja, hogy Kimi Raikkönen nem vonul vissza, hanem az Alfa Romeo Saubernél folytatja pályafutását.
részletekTúlértékeltnek tartja Alonsót egy világbajnok
Fernando Alonso visszavonulására felbolydult az F1 világa: sok korábbi és jelenlegi pilóta is nyilvánosan reagált a bombahírre, ám a búcsúüzenetek mellett született pár megosztó gondolat is.
részletekBrundle: Kabaré, ha Sainz nem kap ülést
Carlos Sainzot nagy tehetségnek tartják a Formula-1-ben, mégis előfordulhat, hogy jövőre nem lesz hely számára a mezőnyben. Martin Brundle szerint ez borzasztó igazságtalanság lenne.
részletekAz F1-es szakértő szerint Hamiltonék túl sok vb-t néznek
Martin Brundle szerint a Mercedes és a világbajnok pilóta "befolyásolni próbálja a játékvezetőt" - úgy véli, hogy szó sem lehet szándékos Ferrari-taktikáról és azt is elmondta, hogy miért.
részletekBrundle: Ezért viharzott el Hamilton az interjúk elől
A Brit Nagydíj után Martin Brundle csak a két Ferrari-pilótával tudott interjút készíteni közvetlenül a leintés után, és a Sky Sports tudósítója el is mondta, miért nem hallhattuk Hamilton véleményét.
részletekCsapatutasítás kellene a Ferrarinál?
Napokkal később is tartja magát a téma, miszerint hibázott-e a Ferrari, hogy nem cseréltette meg Kimi Raikkönent és Sebastian Vettelt már nem először, vagy ez lenne a természetes?
részletekLeclerc mindig a negatívumokat keresi magában
Bár kiválóan kezdte a szezont, Charles Leclerc mindig a negatívumokat keresi a vezetési stílusában a versenyek után, hogy azokon javítva váljon egyre jobbá és jobbá.
részletekLeclerc már most a Ferrari célkeresztjében?
A Sauber fiatal újonca egyre jobb benyomást tesz mindenkire az idei teljesítményével, és a tavalyi Formula-2-es bajnoki címe után a királykategóriában bizonyítja, ott a helye a legjobbak között.
részletekBrundle: Kimi pályafutása végéhez ért
Bár jól kezdte az idényt, az utóbbi hetekben gyengébben teljesített Kimi Raikkönen. Martin Brundle pedig úgy érzi, eljött az idő, hogy a finn jégember az év végén visszavonuljon, lejárt az ideje.
részletekBrundle szerint 2018 lesz Alonso hattyúdala az F1-ben
Az exversenyző, jelenleg az angol Sky szakkommentátoraként tevékenykedő Martin Brundle szerint Alonsónak ez az utolsó éve az F1-ben. Ezt egy vele folytatott beszélgetésre alapozza.
részletekMarko: Wolff pofára fog esni Ricciardóval
A hétvégi futamgyőztes körül kering az F1-es pilótapiac: az olasz sajtó a Ferrarinál akarja látni, Toto Wolff Mercedes-főnök célozgat, a Red Bull tanácsadója Wolffot figyelmezteti, egy ex-F1-es pedig megbotránkoztató elmélettel áll elő.
részletek"Verstappen többé már nem új fiú"
Martin Brundle szerint a Red Bull fiatalja már nem újonc, elég sok futamon rajthoz állt, türelmesebbnek kell lennie és hosszabb távon gondolkodnia a jövőben - de olyan nagyon azért ne fogja vissza magát.
részletek