Brown
„Gyenge ember”? Brown kiállt Norris mellett
Zak Brown szerint Lando Norris nyíltsága erény, nem gyengeség – így reagált a McLaren-főnök Alan Jones éles szavaira, melyekben a korábbi F1-es bajnok gyenge embernek nevezte a brit pilótát.
részletekBrown: Egy fejlesztésre vannak tőlünk
A McLaren vezérigazgatója úgy véli, mindössze egy fejlesztésre van szüksége riválisaiknak, hogy utolérjék, esetleg meg is előzzék a brit csapatot a világbajnoki küzdelemben.
részletekGM-motor és felzárkózó Red Bull – mai híreink
2029-től jön a GM-motor, Norrisnak árt a perfekcionizmusa, a Red Bull utolérheti a McLarent – többek között ezekről írtunk a mai nap folyamán a Formula.hu-n.
részletekBrown: Nem lett volna egyszerű választani Hamilton és Sainz között
Zak Brown szerint nehéz lett volna választania Carlos Sainz megtartása és Lewis Hamilton leigazolása között, és azt is kijelentette, hogy örömmel látná Alonsót a McLaren új WEC-csapatában.
részletek„Piastri mindent teljes kontroll alatt tartott”
A McLaren első embere, Zak Brown szerint mindkét pilótájának fantasztikus versenye volt az F1-es Bahreini Nagydíjon, de kettejük igazi epikus csatája még várat magára.
részletekHamis dráma: Norris a Drive to Survive-ot kritizálta
Lando Norris szerint a Drive to Survive mesterséges drámát kreál, Zak Brown viszont megerősítette, hogy a közte és Christian Horner között ábrázolt ellentét nagyon is valós.
részletekVerstappen a Mercedeshez – Zak Brown tud valamit?
A Max Verstappent megkörnyékező McLaren vezér szerint a négyszeres F1-es bajnok a szezon végén elhagyja a Red Bullt, és a Mercedeshez igazol
részletekPiastri büszke, Brown szerint nem volt kérdés
A cél, hogy továbbra is közösen harcoljanak a világbajnoki sikerekért az F1-ben – fogalmazott a McLaren vezetése és a velük hosszabbító ausztrál pilóta.
részletekVerstappen kifütyölése: Horner csalódott, Brown látott már rosszabbat
Hollandiában más lett volna a fogadtatás, mondja a Red Bull F1-es főnöke. A McLaren-vezér kifejtette, a rajongók olyanok, hogy a szimpátia mellett az ellenszenvnek is hangot adnak.
részletekKáromkodás: Verseny vs. sajtótájékoztató
Zak Brown szerint a versenyek során a szenvedély és a nyomás miatt természetes a káromkodás, de a sajtótájékoztatókon, ahol a környezet nyugodt, az F1-es pilótáknak példát kellene mutatniuk.
részletekToxikus légkör és „mérgező sütik” uralták a McLarent Brown előtt
A McLarennél annak idején a Honda-motort hibáztatták, de ennél alapvetőbb problémák voltak az F1-es csapatban. Zak Brown felelevenítette, hogyan harcolt a toxikus hangulat és az összeesküvés-elméletek ellen.
részletekSajtó: Extrém lesz az új McLaren és Ferrari
Nem a sikeres 2024-es modellre épít a konstruktőri vb első két helyezettje, jelentősen átalakítják az autót, és már 2026-ra készülnek egyes megoldásokkal sajtóhírek szerint.
részletek