Brown
Nagy kételkedés a pajzzsal kapcsolatban
Sem a Halo, sem a pajzs nem tűnik úgy, hogy készen áll a 2018-as bevetésre, ebben a Ferrari, a McLaren és a Red Bull is egyetért. Vettel a Brit Nagydíj hétvégéjén kipróbálta, de szörnyű eredménnyel zárult.
részletekSzinte biztos a McLaren-Honda folytatás
Közeledik az idő, amikor a McLaren bejelenti jövő évi motorszállítóját. A most nyilvánosságra került nyilatkozat után óriási valószínűsége van annak, hogy a wokingiak továbbra is a Hondával folytatják.
részletekMcLaren: Tetszik, amit a Hondától látunk
A McLaren és a Honda szakításának nagy esélyétől volt hangos a média az elmúlt hetekben, ám most egyre inkább úgy tűnik, továbbra is közös jövőt terveznek, ez viszont Alonso távozását vizionálja.
részletekMcLaren: Vandoorne a jövő bajnoka lehet
Vandoorne messze nem nyújt olyan teljesítmény a wokingi alakulat színeiben, mint Alonso. A brit istállónál mégis elégedettek a fiatal belgával, és úgy vélik, nagy pilóta lehet belőle a továbbiakban.
részletekMeglepő vásárlót javasolnak Silverstone-nak
Nagy-Britannia első számú F1-es pályája felett továbbra is ott lóg Damoklész kardja, és még mindig nem tudni, mi lesz a sorsa a közeljövőben - Zak Brown elmondta, kit látna legszívesebben a helyszín élén.
részletek„Két nagydíjat kellene tartani Kínában”
Még csak nem is Kínában javasolták ezt, hanem a McLarennél: ha az USA-ban két versenyt akarnak tartani, miért lenne csak egy a világ legnépesebb és második legnagyobb GDP-jű országában?
részletekA Porsche az F1 irányába kacsintgat
A Porsche zsinórban harmadszor győzött a Le Mans-i 24 óráson az elmúlt hétvégén, most pedig esély kínálkozik arra, hogy a német autógyár a Formula-1-be is visszatérjen.
részletekAlonso és a McLaren viszonya tökéletes
Fernando Alonso pályafutásának legmélyebb pontját éli meg, miközben teljesítménye a legszebb éveit idézi. Érdekes módon azonban a csapaton belüli légkörrel nincs gond, Alonso maradna.
részletekA Honda pénze már nem ellensúlyozza a veszteségeket
Úgy tűnik, elhárult az utolsó akadály is a McLaren és a Honda különválása elől. Az utóbbi években annyit veszítettek a wokingiak, hogy ezt már a japánok pénze sem pótolhatja.
részletekIsmét terítéken a McLaren-Honda szakítás
Csak kevesen lepődtek meg, amikor Fernando Alonso két körrel a Kanadai Nagydíj vége előtt motorhiba miatt pontszerző helyről feladta a versenyt - Zak Brown megismételte, sürgős javulásra van szükség.
részletekIndyCar: Hamarosan egész szezonban láthatjuk a McLarent
Fernando Alonso Indy 500-as szereplésével párhuzamosan felvetődött, hogy a wokingi alakulat egy egész szezonra kiterjessze projektjét, Zak Brown most elmondta, hogy ez mikor valósulhat meg.
részletekA Honda válaszolt a McLaren kritikáira
A wokingi F1-es alakulat vezérigazgatója nemrég éles hangvételű nyilatkozatban bírálta motorszállító-partnerüket, ám a a japánok nem maradtak adósak a válasszal.
részletek