Brno
Így akar világbajnok lenni Marquez
A Repsol Honda spanyolja elsősorban elképesztő kiegyensúlyozottságának köszönhetően vezeti az összetett pontversenyt, ám a királykategória kétszeres világbajnoka úgy érzi, győzelmekre is szüksége lesz, hogy maga mögött tudja tartani a Yamahákat.
részletekLorenzo fölényesen nyert, Rossi elvesztette a vezetést
Jorge Lorenzo rajt-cél győzelmet aratott a Cseh Nagydíjon Marc Marquez előtt, aki csak néhány körig tudta tartani yamahás honfitársát. Valentino Rossi – vélhetően a rossz gumiválasztásnak is köszönhetően – jelentős lemaradással ért célba a harmadik helyen, ezzel pedig több elsőséget számláló csapattársa a pontegyenlőség ellenére is átvette tőle az összetettbeli vezetést.
részletekLorenzo megint körrekorddal pole-ban
Fantasztikus formában motorozott Jorge Lorenzo a MotoGP brnói fordulójának időmérő edzésén: a spanyol motoros kétszer javította meg a pályacsúcsot a Q2 során, így övé lett a pole pozíció.
részletekFP3: Lorenzo Rossit verte fölényesen
Jorge Lorenzo az edzés végén fél másodperccel tudott jobb kört futni, mint Rossi vagy Marquez, így a hétvége legjobb idejével zárta a szombat délelőtti gyakorlást. Pedrosa épphogy az első tízbe jutott.
részletekMarquez nyerte a bukások edzését
Szokatlanul sok balesetet láthattunk a királykategória péntek délutáni gyakorlásán Csehországban: a tréning elején Valentino Rossi és Dani Pedrosa, az utolsó percekben pedig többek között Andrea Dovizioso és Marc Marquez is eldobta a vasat. A spanyol ennek ellenére megnyerte a gyakorlást Jorge Lorenzo és Andrea Iannone előtt, míg Rossi negyedikként zárt.
részletekLorenzo az élen, Marquez bukással kezdett
Jorge Lorenzo érte el a legjobb köridőt a legnagyobb kategória első csehországi gyakorlásán. A yamahás mögött Marc Marquez lett a második, aki az edzés első szakaszában a sóderágyat is megjárta.
részletekA hétvégén Brnóban folytatódik a MotoGP
A MotoGP a Magyarországhoz legközelebbi helyszínre, a csehországi Brnóba látogat. A legnagyobb kérdés, hogy vajon Marc Marquez folytatja-e a felzárkózást, vagy ezúttal a Yamahák küzdenek majd az elsőségért.
részletekHőskori magyar legendától búcsúzunk
A második világháború utáni magyar autósport újjáélesztésének egyik kulcsfigurájára és úttörőjére, egy többszörös magyar bajnokra, kora egyik legkiválóbb pilótájára és meghatározó alakjára emlékezünk, aki ez év január 3-án, életének 91. évében hunyt el.
részletek24H: A Hungaroring 2015-ben kimarad
Nem látja vendégül 2015-ben a 24H Series nevű szériát a Hungaroring – igaz, a távolmaradást a magyarországi rendezők kérték, s talán nem is marad így sokáig. Brnóé az „Epilógus”.
részletek